Összes hír
A páciensek életkora az öt hónapostól a 74 évesig terjed, de a legtöbben a 10–17 éves korosztályból kerültek ki.
Felkapott magyar filmek a Cinema City-ben.
Január 24. a román fejedelemségek egyesítésének évfordulója.
Szakértők szerint a szorongásos zavar egyre gyakoribb a gyerekek körében, és nem szeszély.
Jegyek kaphatók január 28-tól, az RMDSZ Arad megyei szervezetének székházában, hétfőtől csütörtökig 9–17 óra között, pénteken 9–13 óra között.
Az aradi magyarság érdekében végzett önzetlen munkájáért kapta az elismerést.
A MyAra.ro applikációval akkor is használható a hulladékudvar, ha nincs kéznél a mágneskártya.
A kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnuszt.
Leépítik az alkalmazottak egynegyedét, lefaragják az üzemanyagköltségeket is.
Már 2023-ban felavatták, de kivitelezési „malőr” miatt késett a használatba vétel.
A két járműben összesen kilenc személyt találtak a határrendészek.
Három férfi tavaly októbertől decemberig több személynek adott el könnyű és veszélyes drogokat.
Két tűzesethez riasztották a tűzoltókat, mindkettő rövidzárlat miatt keletkezhetett.
A legtöbben a járdákon és lépcsőkön csúsztak meg, amelyeket jégréteg borított.
Az első félidőben is mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek.
A magyar külügyminiszter a kétoldalú kapcsolatok fejlesztését szeretné.
150 éve a Maros-menti városban született gróf Klebelsberg Kuno művelődéspolitikus. A Déli harangszó is Pécskáról szólt.
A Magyar Kultúra Lovagja és Kölcsey-díjas.
A külföldi szavazókörökben is legkésőbb akkor ér véget a voksolás, amikor Romániában.
Mindössze 49 éves korában elhunyt Sallai Jakab, az aradi Reménység baptista gyülekezet lelkipásztora.


