Ne hagyjuk, hogy Simion legyen az elnök!

Az alábbiakban Kelemen Hunor RMDSZ-elnök levelét közöljük.

Tisztelt Honfitársaim!

Köszönet minden magyar embernek, aki vasárnap a józan eszére hallgatott, és elment szavazni. 

Az RMDSZ által támogatott jelöltre a magyarok elsöprő többsége, 70, sok helyen 70 fölötti százaléka adta a voksát.

Ezt mutatja az ország térképe is. Mi megnyertünk öt megyét: Kovásznát, Hargitát, Marost, Szatmárt és Bihart. Az ország többi részében – egy megye és Bukarest kivételével mindenhol az AUR jelöltje győzött.

Mi, magyarok becsülettel helytálltunk. 

Megértettük a veszélyt, mert tudjuk, mi forog kockán egy magyarellenes elnökkel és egy olyan kormánnyal, amiben magyarellenesek vannak. 

Ki kell mondanunk ismét, világosan és egyértelműen: ha Simion lesz az elnök és az AUR kormányra jut, veszélybe kerülnek iskoláink, jogaink, nyelvhasználatunk.

Az első forduló eredménye nem rajtunk múlt. És a második forduló sem múlhat rajtunk. Nem is fog!

Ezért is az egyedüli helyes és felelős döntés, ha a második fordulóban a magyarellenes elnökjelölt, Simion ellen szavazunk. Ezt diktálja a józan ész, ezt diktálja a magyar érdek, és ezt diktálja a becsület. 

Én Nicușor Dant fogom támogatni, és arra kérek mindenkit, aki bízik bennem: ha nem akarjuk, hogy Simion legyen Románia következő elnöke és hogy az AUR kormányozzon, tegyünk félre minden érvet, ellenérvet, fenntartást, és támogassuk a második fordulóban Nicușor Dant.

Mi, magyarok a bajban mindig összefogunk!

Kelemen Hunor

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.