
George Simion és Nicusor Dan között választhatunk a második fordulóban | Fotómontázs forrása: a jelöltek Facebook-oldalai
A Verifield közvélemény-kutató intézet kedden végzett telefonos felmérése 944 felnőtt szavazó válaszain alapul. A megkérdezettek 38,9 százaléka állította határozottan, hogy Simionra, 31,3 százalékuk pedig azt, hogy Danra adja voksát, 1,4 százalék mondta azt, hogy érvényteleníti szavazatát, 14,7 százalék még nem döntötte el, 4,9 százalék nem akar részt venni a voksoláson, 8,9 százalékuk pedig nem válaszolt.
Dan szerint, ha csak a határozott válaszokat veszik figyelembe, akkor ellenfele 55,4-44,6 százalékkal előzné meg, ha most tartanák a második fordulót.
A Verifield arra is rákérdezett, hogy a felmérés résztvevői kire szavaztak az első fordulóban. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy a kormánykoalíció közös jelöltje, Crin Antonescu szavazóinak 57,3 százaléka Danra, 18,8 százaléka pedig Simionra adná voksát, 16,7 százalékuk még nem döntötte el, hogy kire szavazna.
Az elnökválasztásra függetlenként benevezett, Simionhoz hasonlóan szuverenista jelszavakkal kampányoló Victor Ponta volt miniszterelnök szavazóinak 38,6 százaléka állította azt, hogy Danra adja voksát, 21,6 százalékuk pedig Simionra, 14,8 százalékuk még nem döntötte el, 13,6 százalékuk pedig azt mondta: nem szavaz a második fordulóban.
Az elnökválasztás első fordulójában George Simion az érvényes voksok 40,96 százalékával végzett az élen, Nicusor Dan 20,99 százalékot, Crin Antonescu 20,7 százalékot, Victor Ponta pedig 13,04 százalékot szerzett. A második fordulót május 18-án tartják.