Van jövő! Országos bajnok az UTA U17-es csapata

UTA

Ünneplés a szurkolókkal | Fotó: uta-arad.ro

A Rapid elleni hazai győzelemmel az UTA 17 éven aluliakból álló labdarúgócsapata bebiztosította első helyét a korosztályos bajnokságban, függetlenül a hátrelévő meccsek eredményétől.

Vasárnap délután az újaradi Motorul-pályán, mintegy 700 aradi szurkoló buzdítása közepette fogadta az UTA U17-es ifjúsági csapata a Rapid korosztályos együttesét. Az aradon.ro portál beszámolója szerint Mircea Rednic, az élvonalbeli felnőtt csapat edzője is megtekintette a mérkőzést a helyszínen, sőt a szünetben bement az öltözőbe és ötezer eurós prémiumot ajánlott fel a csapatnak a diadal esetére.

Hogy ennek hatására vagy sem, nem tudni, de a gól nélküli első félidő után a hazaiak esélyt sem hagytak a bukarestieknek, akiknek a kapuját háromszor vette be a Sandu Gaica–Radu Mărginean–Adrian Ungur edzőtrió csapata.

Az UTA ezzel az U17-es Elit Liga nyolc csapatos rájátszásában bebiztosította első helyét.

Két fordulóval a vége előtt az UTA 40 ponttal vezet a 34 pontos FCSB előtt, s bár a bukarestiek pontszámban beérhetik még az aradiakat, az egymás elleni eredmények (3–2, 0–0) az UTÁ-nak kedveznek.

Mint arról korábban beszámoltunk, az akadémiai státussal rendelkező utánpótlásközpontok számára szervezett úgynevezett Elit Ligában mindössze öt kluban sikerült mind a négy korosztályban (U15, U16, U17, U18) bejutnia a rájátszásba, ezek egyike az UTA.

A klubvezetés a Facebook-oldalon gratulált a játékosoknak, mint írták 24 év után sikerült ismét korosztályos bajnoki címet szereznie az UTA valamelyik csapatának.

U17-es Elit Liga, felsőházi rájátszás, 12. forduló:

  • UTA–Bukaresti Rapid 3–0, gólszerzők: Țăroi (55), Zvenca (75.), Hodoșan (80.).

A rovatból ajánljuk:

Izraeli érdeklődés az UTA iránt, a polgármester megerősítette a tárgyalásokról szóló hírt
Az izraeli–román állampolgárságú középhátvéd, Lisav Naif Eissat édesapja puhatolózott.
Megkezdte a bérletárusítást a 2026–2027-es szezonra az UTA
A régi bérletesek megtarthatják helyüket, változatlan áron.
Aradi albérletbe költözik a Corvinul, a Neuman Ferenc Arénában játssza hazai meccseit
Az élvonal újoncának stadionját újjáépítik, ezért ideiglenesen Arad lesz az otthona.
Idegenbeli győzelemmel zárt az UTA, megnyerve az alsóházi rájátszást
Az aradiak helyezésük alapján jogosultak lennének selejtezőt vívni a nemzetközi kupaszereplésért, de...
Győzelemmel búcsúzott a hazai pályától és közönségétől az UTA
Az alsóházi rájátszásból már csak egy forduló van hátra.
A hajrában csúszott ki a győzelem az aradiak kezéből
Döntetlent játszott az UTA a Petrolul otthonában, ahol az utolsó pillanatokban kapott tizenegyessel veszített pontokat.