Összes hír
A városnapokon idén is Kiválósági-díjjal tüntettek ki jeles helyi személyiségeket.
Az előadás izgalmas színházi forma, mely túllépve a hagyományosnak tekintett színpad-nézőtér biztonságosságából egy valódi hotelszobába helyezi át az eseményeket. A Borbély B. Emília és Kinda Szilárd előadásában megelevenedő történet egy férfi, öt nő és egy utolsó randevú története.
A rendszerváltás utáni romániai magyar társadalmi folyamatokat kutatták.
Az indoklás szerint, amit nem tilt a törvény, azt tulajdonképpen engedélyezi.
A világranglistát változatlanul a világbajnok német csapat vezet Argentína és Belgium előtt.
Aurescu szerint az autonómia támogatása elfogadhatatlan.
Ambrus Győző 45 évvel ezelőtt vásárolta a képet egy dél-angliai régiségkereskedésben.
A felsőoktatási intézmények továbbtanulási lehetőséget, a multinacionális cégek munkát és karriert kínálnak.
Bogdan Aurescu aggodalmát fejezte ki a magyarországi románok – szerinte veszélyeztetett – kulturális identitásáért.
A 27 és 29 éves román gépkocsivezetők azt mondták, jóhiszeműen vásárolták a járműveket egy parmai cégtől.
Az eddigi törvény nem biztosított területalapú támogatást a közbirtokosságoknak.
A megyei tanácsok elnökeit a képviselőtestület választja meg, a polgármestereket továbbra is egy fordulóban, egyszerű többséggel választják meg.
Jankó Gyula Aradon a Fa- és Fémipari Szakiskola igazgatója és az Aradi Ipartestület elnöke volt. Hruby Gyul huszárőrnagyot Aradról vitték el Haynau emberei.
A Nemzeti Bank szerdán 25 bázisponttal 1,75 százalékra mérsékelte az irányadó kamatot. Tavaly augusztus óta ez volt a hetedik csökkentés.
Csütörtöktől vasárnapig tart a rendezvénysorozat. Péntek este Bódi Guszti és Margó koncertezik Pécskán.
18 és 25 év közötti egyetemisták, illetve nők jelentkezését várják, egészen 40 éves korig.
Az Aradi Kamaraszínház a Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll című előadást adja elő a Nemzetközi Új Színházi Fesztiválon.
Az első körben 30 lejért vásárolhatók meg a bérletek, a helyszínen már 70 lejbe került a négynapos jegy.


