Összes hír
Ennek ellenére visszamegy még a Mount Everestre.
Június 6-án a berlini Olimpiai Stadionban rendezik a finálét.
Murvai Dávid aradi tangóoktató szerint ez a tánc séta az ölelésben.
A lehetséges 150-ből 137 pontot szerezve lett első az aradi Csiky Gergely Főgimnázium diákja.
Szerda reggel huszonnégy órás megfigyelésbe kezdenek. Vasárnap és egy hét múlva megismétlik.
Az erős szeizmikus mozgást Újdelhiben és a bangladesi fővárosban, Dakkában is érezni lehetett.
Közel ezren állnak rajthoz futva, kerékpáron vagy görkorcsolyán szombaton és vasárnap.
Bognár Levente nem vállal újabb elnöki mandátumot, utódjául a jelenlegi ügyvezető elnököt, Faragó Pétert látná szívesen.
Vasárnap rendezik meg az első Gyula–Arad horgászversenyt a gyulai Poklás-csatornánál.
A színház a magyar Nemzeti Kulturális Alap pályázatain az elmúlt három évben nem nyert.
A 2500 négyzetméternél nagyobb üzletek zárva lennének vasárnaponként és ünnepnapokon.
A résztvevők elmélyíthetik szakmai tudásukat, és jártasságra tehetnek szert a kortárs román irodalomban.
Már csak „bizonyítható alapos gyanú” esetén rendelhetné el a bíró az előzetes letartóztatást.
Little G, az egyik legsikeresebb magyar származású blues zenész is koncertet ad. A belépés ingyenes!
A Forte Társulat és a Szkéné Színház produkciója május 20-án 16 és 20 órától látható a nagyszínházban.
A kerületi csapatok különböző vetélkedőkön mérik össze ügyességüket.
Az igehirdetés után tizenkilenc iskolás gyermek versekkel énekekkel köszöntötte az édesanyákat, nagymamákat.
A Simone Tempestini-Dorin Pulpea duó nyerte az országos ralibajnokság 2. futamának számító Arad Ralit.
Pankota hazai pályán szenvedett vereséget, az UTA idegenből hozott 3 pontot.
Életének 61. évében autóbalesetben elhunyt Dukász Péter színművész, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház tagja.


