Talpra állt a Fornetti – kérik a csődeljárás megszüntetését

A Fornetti Románia teljesítette a hitelezők és a partnerek felé tett összes vállalását, és kérni fogja a csődeljárás megszüntetését – áll a franchize-rendszerű látványpékség-hálózat közleményében.

Az utóbbi három év a vállalat jogi-gazdasági átszervezésének, az adósságok törlesztésének, ugyanakkor a több mint 400 alkalmazott munkahelye megmentésének a jegyében telt – húzta alá a kommünikében az aradi illetőségű Tóth Csaba vezérigazgató.

A Temes megyei bejegyzésű társaság vezetősége szerint a cég gazdasági helyzetének stabilizálása nem ment a termékek minőségének rovására, sőt új árukkal is megjelentek a piacon. Idén az értékesítés 15 százalékos növekedésére számítanak, emellett 70 új üzletet terveznek nyitni. Mint az év eleji közleményben írták, a Fornetti 2011 óta tavaly volt először nyereséges: 500 ezer euró körüli tiszta jövedelemmel zárta a 2014-es esztendőt, emellett a kül- és belföldi tőkeforgalma meghaladta a 100 millió lejt. Ráadásul az előző évhez képest 7 százalékkal, 6700 tonnával több terméket adott el.

A következő hetekben a kirendelt csődbiztos javasolni fogja a csődeljárás megszüntetését, és ha azt a bírósági is jóváhagyja, a vállalat ismét önállóan rendezheti ügyeit. A romániai cég tulajdonosa, a magyarországi Fornetti Holding Kft. 2011 decemberében jelentette be, hogy a Fornetti Románia csődvédelmi eljárást kezdeményezett az instabil gazdasági környezet, a belső piac tartós csökkenése, és a gazdasági válság hatásai miatt.

A Tóth Csaba vezérigazgatóval – röviddel a 2013-as kinevezése után – készült rádióriport itt hallgatható meg.

A rovatból ajánljuk:

Nyárig kaptak haladékot a PFA-k az online számlázásra való áttérésre
A vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek szól a kedvezmény.
Tömeges elbocsátásokra készül egy aradi gépkocsialkatrész-gyár márciustól
A Leoni 1600 alkalmazottjából 465-től válik meg idén.
Karrier a volán mögött – miért lehet népszerű egy sofőr állás napjainkban is?
Az álláspiacon folyamatosan bukkannak fel olyan lehetőségek, amelyek aktuálisan képesek kitűnni a tömegből. (x)
Több mint 30 százalékkal drágult a tojás, és nem várható árcsökkenés
Globális jelenség, aminek oka a termelési költségek emelkedése és a piaci ellátási zavarok.