Évek óta először termelt profitot a Fornetti

Amióta csődvédelem alatt áll, 2014 volt az első év, hogy nyereséget termelt a Fornetti Románia.

A legnagyobb franchise-rendszerű hazai látványpékség-hálózat 500 ezer euró körüli tiszta jövedelemmel zárta a tavalyi esztendőt – áll a vállalat közleményében. Emellett a kül- és belföldi tőkeforgalma meghaladta a 100 millió lejt. Tóth Csaba vezérigazgató kiemelte, hogy a cég maradéktalanul teljesítette a hitelezők és a kirendelt csődbiztos által jóváhagyott átszervezési tervben foglaltakat, nem halmozott fel új adóságokat, és a meglévőt is a 2011-es összeg fele alá „tornászta le”. Nagy esély van arra, hogy idén május 31-én befejeződjön a Fornetti átszervezése, és kilábaljon az adóságból – mutatott rá a vezérigazgató.

A hazai piacon is növekedést ért el tavaly a magyarországi cég romániai leányvállalata. Az előző évhez képest 7 százalékkal, 6700 tonnával több terméket adott el, köszönhetően annak is, hogy 5 százalékkal több Fornetti-üzlet nyílt 2014-ben, mint 2013-ban. A már meglévő franchise-partnerek új üzlet megnyitása esetén nem kellett újból befizessék a jogbérleti szerződés díját, decemberben kedvezményes áron kínálták a péksüteményeket, a legnagyobb áruházláncokkal is sikerült szerződést kötni, tovább hét új termékkel jelent meg a Fornetti – mindez hozzájárult ahhoz, hogy megerősítse piaci helyzetét.

Ami a sütési-termelési eljárást illeti, nagy hangsúlyt fektettek az új módszerek kutatására, éspedig egyes termékek vákuum alatti, úgynevezett sous-vide módszerrel történő elkészítésére.

AH

A rovatból ajánljuk:

Horribilis szintet ért el az üzemanyag ára, az állam egyre nagyobb hasznot fölöz le
Egy teli tank árának 56 százaléka megy az államkasszába.
Az Európai Unió tagállamai közül nálunk a legmagasabb az infláció
Drága ország: 8,5 százalékos volt a januári pénzromlás.
Ezt tartalmazza a stratégiai beruházásokat ösztönző gazdaságélénkítő csomag
A nagy- és kisvállalatoknak is kedvezményeket ígérnek.
Barkácsbolt-tulajdonosok vásárolják meg a Carrefour romániai hálózatát
Kivonul Romániából a Carrefour, a kiskereskedelmi hálózatát a Pavăl Holding veszi át.
Nyárig kaptak haladékot a PFA-k az online számlázásra való áttérésre
A vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek szól a kedvezmény.