Amerika újraindíthatja a romániai restitúciót

Kelemen Hunor néhány héttel ezelőtt azért utazott Amerikába, hogy tárgyalópartnereit meggyőzze: a biztonsághoz az emberi, a kisebbségi jogok és a tulajdonjog tiszteletben tartása is hozzátartozik.

Kelemen Hunor szerint újraindíthatja a Romániában elakadt egyházi ingatlan-visszaszolgáltatási folyamatot az Egyesült Államok kongresszusi bizottságának a múlt héten elfogadott számon kérő határozata. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét a képviselőház költségvetési bizottságának azzal a csütörtökön elfogadott határozatával kapcsolatban kérdezte az MTI tudósítója, amely felszólítja Románia kormányát és az amerikai külügyminisztériumot, hogy 90 napon belül készítsen jelentést azokról a lépésekről, amelyeket az elkobzott romániai egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása érdekében tett.

Kelemen Hunor emlékeztetett rá, néhány héttel ezelőtt azért utazott Amerikába, hogy tárgyalópartnereit meggyőzze: a biztonsághoz az emberi, a kisebbségi jogok és a tulajdonjog tiszteletben tartása is hozzátartozik. „Bizakodásra ad okot, hogy a reakció ennyire gyors volt – jelentette ki. – Ugyan a csodavárás nem politikai kategória, de bízom benne, hogy reális jelentés kerül a kongresszus elé, és remélem, hogy ennek hatására újraindul a restitúció.” Kelemen elmondta: Romániát a legfontosabb szövetségese kéri számadásra a restitúció tekintetében, és hinni szeretné, hogy ez számít. Arra a kérdésre, hogy felülírhatják-e az Egyesült Államok geopolitikai érdekei a számonkérés szempontjait, Kelemen Hunor optimizmusának adott hangot. Elmondta, az elmúlt évtizedekben ugyan sokszor volt példa arra is, hogy a katonapolitikai érdekek felülírták az egyéb szempontokat, de mára nyilvánvalóvá vált, hogy a jogok kérdése nélkül nincsen tartós biztonságpolitika. „Számtalanszor bebizonyosodott az elmúlt 40-50 esztendőben, hogy amikor az emberi jogokat, a kisebbségi jogokat, az alapvető demokratikus értékeket zárójelbe tették más, fontosabbnak tűnő problémák miatt, nem született tartós megoldás. Mindig vissza kellett térni az emberi jogokhoz, az alapvető értékekhez, amelyektől csak ideig-óráig lehet eltekinteni” – mondta.

A romániai magyar történelmi egyházak az elmúlt 25 év alatt a kommunista diktatúra idején államosított ingatlanaik csak mintegy felének a tulajdonjogát kapták vissza, de ténylegesen egyharmaduk került vissza a használatukba. 2010 után leállt a romániai visszaszolgáltatás folyamata, és 2014-ben egy bírósági ítélettel a református egyháznak már visszaadott sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium épületét is újraállamosították.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Aki 16-17 évesen B1-es jogsit szerez, már nem kell elméleti vizsgát tegyen B-kategóriára
Továbbra is kötelező a gyakorlati vizsga a B-kategóriás jogosítvány megszerzéséhez
Kedden kezdődnek az érettségi írásbeli vizsgái
Országszerte 447 vizsgaközpontot alakítottak ki, és mintegy 108 ezren szigorlatoznak.
Ma van a nemzeti összetartozás napja – 105 évvel ezelőtt írták alá a trianoni békediktátumot [AUDIO]
Magyarország elveszítette területének és lakosságának kétharmadát.
Lesújtó: a felnőtt lakosság több mint egyharmada funkcionális analfabéta
A matematikai alapkészségek terén még rosszabb a helyzet egy felmérés szerint.
Végre itt a nyár! 30 fokos hőségre is lehet számítani
Felmelegedés és 30 Celsius-fok feletti csúcsértékek várhatók a következő két hétben.