EURO 2016 – Biztosnak tűnik a magyarok pótselejtezős helye

Dárdai Pál szövetségi kapitány együttese karnyújtásnyira került az egyenes továbbjutást jelentő első két helyhez.

Ha nehezen is, de nyert Helsinkiben a magyar futballválogatott a jövő évi franciaországi Európa-bajnokság szombati selejtezőmeccsén, így megerősítette helyét a „pótvizsgát” érő harmadik helyen az F-csoportban. Sőt, mivel Belfastban az észak-írek és a románok gól nélküli döntetlenre játszottak, Dárdai Pál szövetségi kapitány együttese karnyújtásnyira került az egyenes továbbjutást jelentő első két helyhez.

Az első félidőben is a magyarok játszottak veszélyesebben, de igazán nagy helyzet nem adódott egyik oldalon sem. A hazai csapat teljesítményéről sokat elmond, hogy a finnek első kapura lövésére a 65. percig kellett várni, akkor Eremenko jobb sarokra tartó labdáját a veterán Király kapusnak kellett bravúrral kiütnie. Nem sokkal korábban Németh majdnem vezetést szerzett a magyaroknak (átemelte a labdát a kapuson, de egy védő a gólvonalon tisztázott), majd Dzsudzsák beadását Szalai fejelte közelről a finn kapus ölébe. Miként a budapesti meccsen, most is a hajrában született a magyarok győztes gólja: a menteni igyekvő finn védők labdáját Stieber kapásból bombázta a bal felső sarokba, megszerezve a három pontot.

A többi eredmény is a magyaroknak kedvezett, az első két helyezett már említett remijén kívül az is, hogy Feröer-szigetek amatőr válogatottja – már másodszor! – legyőzte a rajt előtt a csoport első számú kiemeltjének számító Görögországot.

 

Finnország–Magyarország 0–1, gólszerző: Stieber (82. p.).

Feröer-szigetek–Görögország 2–1, gólszerzők: Hansson (32. p.), Olsen (70. p.), illetve Papasztatopoulosz (84. p.).

Észak-Írország–Románia 0–0.

1.         Románia                      6          4          2          0          7–1      14

2.         Észak-Írország             6          4          1          1          8–4      13

3.         Magyarország              6          3          2          1          5–3      11

4.         Feröer-szigetek            6          2          0          4          4–8      6

5.         Finnország                   6          1          1          4          5–8      4

6.         Görögország                6          0          2          4          2–7      2

Következik (szeptember 4.): Magyarország–Románia, Görögország–Finnország, Feröer-szigetek–Észak-Írország.

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.