Elkészült a kisperegi templom díszkivilágítása

Előbb a belső munkálatokkal kell végezni, így valószínűleg csak jövőre keríthetnek sort a templom újraszentelésére.

Már működik, sőt este a Nagylak–Pécska autópálya-szakaszról is látható a kisperegi református templom díszkivilágítása. A templom tavaly óta teljes átépítésen esett át, a helyi közösség erőn felüli összefogásának, a községi önkormányzat és a kultuszminisztérium támogatásának köszönhetően, mert mint kiderült, statikailag is veszélyes volt. Kovács Imre nagyperegi polgármester (oda tartozik közigazgatásilag Kispereg) elmondta, hogy a helyi költségvetésből finanszírozták a templom éjszakai megvilágításának költségeit. Tóbiás Tibor György lelkipásztor szerint előbb a belső munkálatokkal kell végezni, így valószínűleg csak jövőre keríthetnek sort a templom újraszentelésére.

 

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.