Pécskai zarándokcsoport Budaörsön

A pécskai Szent Antal Egyesület és a Kolping Család szervezésében 48 fős csoport vett részt vasárnap Budaörsön az Úrnapi ünnepi szentmisén, a helyi plébánia meghívására.

A zarándokok lobogókkal, énekelve vonultak be a templomba, a szentmise elején Varga János plébános külön üdvözölte őket, kifejezve örömét, hogy a helybeli hívek és a Németországból hazatérők mellett a határon túlról érkezett magyarok is részt vesznek e szép ünnepen. Az ünnepi prédikációt a zarádokcsoport lelki vezetője, a pécskai származású ft. Kocsik Zoltán egyházmegyei ifjúsági lelkész, a temesvári Gerhardinum Római Katolikus Teológiai Líceum spirituálisa tartotta.

Az 1946–48-as kitelepítésig a magyar fővárossal szomszédos, ma közel 30 ezer lakosú kisvárost majdnem 90 százlékban németek lakták, tőlük indult a virágszőnyegek készítésének szokása Úrnapján. Idén is kitettek magukért a helybeliek és gyönyörű alkotásokkal vették körül a templomot, amelyet a pécskaiak megcsodáltak, a négy, nagyon szépen előkészített sátorral egyetemben. Ma már alig 1500 német él Budaörsön, de a többségi lakosok támogatásával aktívan dolgoznak a hagyományok megtartásán, illetve újjáélesztésén.

A pécskaiak és az elsőáldozás miatt otthon marad ft. Czeglédi Ferenc plébános üdvözletét a Szent Antal Egyesület elnöke, Novák Mária és a Kolping Család elnöke, id. Kocsik Imre adták át, megköszönve a kedves fogadtatást.

A közös ebéd előtt Grósz András történész tartott egy rövid előadást Budaörs történetéről, utána Novák György egyházközségi képviselő-testületi tag bemutatta az Ótemetőt, benne a magyarországi németek elűzésének emlékművével. A pécskai és budaörsi Kolping Család között már korábban létrejött kapcsolatot szeretnék a jövőben is életben tartani, erősíteni.

Sinka Pál

 

A rovatból ajánljuk:

Arad megyében öt helyszínen valósult meg óvodafejlesztés és bölcsődeépítés a magyar kormány tíz éve futó támogatása által [AUDIO]
A 2016-ban indult kezdeményezés keretében több mint 900 külhoni magyar óvoda és bölcsőde épült vagy újult meg a magyar kormány támogatásával, ebből több mint 500 Erdélyben.
Súlyos károkat okoznak a vadállományban is az aranysakálok
Az őzek, dámvadak és vadnyulak száma közel felére csökkent.
A király útja: folytatódik az építkezés Arad és Hunyad megye új összekötetésén
Egyszerre szolgálja a gazdasági és turisztikai fellendülést.