Visszavonták a trianoni békeszerződés megünnepléséről szóló törvénytervezetet

Visszavonták a kezdeményezők a trianoni békeszerződés megünnepléséről szóló román törvénytervezetet – közölte honlapján a parlament felsőháza.

A tervezet visszavonását hétfőn a szenátus plénuma is megszavazta. Markó Béla, az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője a Transindexnek elmondta, jelezték a különböző parlamenti pártoknak, hogy nem értenek egyet a tervezettel. „Elmondtuk, nemcsak, hogy nem értünk egyet a tervezettel, hanem az meg fogja terhelni a parlamenten belül is a viszonyunkat a más pártokkal, illetve a román–magyar viszony tekintetében is negatív hatása lehet” – nyilatkozta Markó.

A tervezetet a szenátorok több mint felének az aláírásával iktatta Titus Corlăţean szociáldemokrata szenátor, volt külügyminiszter. A törvénytervezet szerint a kormányzati szerveknek és helyhatóságoknak gondoskodniuk kell június 4-én a nemzeti lobogó kitűzéséről, a román himnusz elénekléséről, a közmédiának pedig be kell majd számolnia a „trianoni békeszerződés jelentőségét tudatosító kulturális, oktató célú rendezvényekről”.

A tervezetet korábban a kormány és a szenátus közigazgatási és területrendezési bizottsága is kedvezően véleményezte.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Marad a hatósági gázár, a lakosság mellett az ipari fogyasztókat is támogatják
A kormány március 31-ig fenntartja az árszabályozást.
Megkapta a parlament támogatását, beiktathatják Luca Niculescu baloldali kormányát
A kabinet a PSD politikusaiból és független szakértőkből áll.
Vasárnaptól áttérünk a téli időszámításra, a vonatok menetrendjét nem befolyásolja az óraátállítás
Október 25-én hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani a mutatókat.
A buszsávon is közlekedhetnek a motorkerékpárok és robogók
Ha erre elegendő hely áll rendelkezésre, és a sebességük nem haladja meg a 20 km/órát.
Luca Niculescu külügyi államtitkárt bízta meg kormányalakítással az államfő
Az RMDSZ szinte biztosan nem vesz részt a következő kabinetben.
Beüzemelték az új útdíjrendszert, már az első nap túlterhelődött a platform
Arad megyében tiltakoztak a fuvarozók az új rendszer ellen.