
Ismeretlen tettes megrongálta a Temesvár Belvárosi Református Templom homlokzatán elhelyezett kompozit emléktáblát, amely az 1989-es forradalom idején a templom falára festett, történelmi jelentőségű magyar nyelvű feliratot őrizte: „Éljen Tőkés László! Szabadság!”

A négy 29 és 32 év közötti helybéli férfi az év eleje óta hat házba tört be, onnan pedig háztartási gépeket, szerszámokat, ruhákat és élelmiszereket vitt el.

Nincs morális alapja az illetmény növelésének.

Az albán FK Vllaznia, a szerbiai Pancsova és az NB I-es MTK lesznek az ellenfelek.

Cél az orvosi szolgáltatásokhoz való méltányos hozzáférés biztosítása.

Tíz napon belül kell a kormány névsorával és programjával a parlament elé járulnia bizalmi szavazásra.

Mind a 32 idei végzős sikeresen diplomázott az aradi magyar középiskolában.

A parajdi bányakatasztrófa nyomán megnőtt a sókoncentráció a folyóban.

Tóhpál Renáta kisebbségi tanfelügyelő szerint motiváló erőt ad a közös odafigyelés.

Június 25-én a Jászai Mari Színház-Népház mutatja be a Játszd újra, Sam! című komédiát.

Az aradi önkormányzat ellenőrző szakbizottsága technikai hiányosságokat fedezett fel a 165 millió lejből épített létesítményen.

Az Aradi Kamaraszínház és Harsányi Attila „maratonjai” Nagybányán, Aradon és Szegeden.

Templomfelújítás, szociális konyha létrehozása, óvodaépítés, a Caritas megszervezése fűződik a nevéhez.

A parajdi bányakatasztrófa nyomán megemelkedett a folyó sótartalma az Arad megyei szakaszon is.

A kedvezmény célja, hogy minél szélesebb körben népszerűsítsék a közösségi biciklikölcsönzést.