
A fiatal gazdálkodó szerint kárt okoznak azok, akik rekordtermésről beszélnek, mert leverik az amúgy is alacsony árakat, és a felvásárlókat hozzák alkuelőnybe. A kenyérgabonáért amúgy is tizenöt évvel ezelőtti árat kínálnak a kereskedők.

Pécska, Tőzmiske és Újvarsánd is átvette a járműveket.

Háromgólos hátrányból felállva egyenlített az UTA az Universitatea Craiova ellen.

Nem tartja megfelelőnek az Alsótemetőt a magyar világháborús hősök központi temetőjének a magyar honvédség.

Antal Péter szerint érthetetlen, hogy egyes háztartásokban csak szerdán lett áram.

Egyúttal a kémények tisztán tartásának fontosságára is felhívják a figyelmet a tűzoltók.

A torockói fesztivál fennállásának 10. évét, egy sepsiszentgyörgyi házaspár meg ezzel együtt a lánykérés 10. évfordulóját ünnepli.

Július 8-ra, keddre virradó éjszaka ismeretlen tettes leverte az „Éljen Tőkés László! Szabadság!” feliratú táblát.

A négy férfi az év eleje óta hat házba tört be, onnan pedig háztartási gépeket, szerszámokat és ruhákat vitt el.

Nincs morális alapja az illetmény 50 százalékos növelésének, miközben az ország hiánnyal küzd.

Több tucat nagyvárosi és szórványiskola léte került biztonságba.

Úttestre és gépkocsikra dőltek a fák, megbontott háztetőkhöz, leszakadt villanyvezetékekhez riasztották a tűzoltókat.

A Bagossy Brothers Company is fellép Torockón, a 10. Double Rise fesztiválon.

90-100 km/órás széllökések is lehetnek, a vihart heves jégverés és villámlás kísérheti.