Kereskedelmi kapcsolatokról, a magyar kisebbség helyzetéről és közös infrastrukturális projektekről tárgyalt Ilie Bolojannal Orbán Viktor

találkozó

Orbán Viktor köszönti vendéglátóját | Fotó: gov.ro

Munkavacsora keretében tárgyalt szerda este a bukaresti Victoria-palotában Ilie Bolojan román és Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

A megbeszélés a kétoldalú kapcsolatokra fókuszált, a felek külön hangsúlyt fektettek azokra a konkrét projektekre, amelyek valós hasznot jelenthetnek a két ország állampolgárai számára, „nemzetiségi hovatartozástól függetlenül” – tájékoztatott késő esti közleményében a kormány.

„A román miniszterelnök aláhúzta, hogy Románia építő jellegű, valós együttműködésen és konkrét eredményeken alapuló viszonyra törekszik Magyarországgal” – fogalmaztak a tájékoztatásban.

A két kormányfő tárgyalt a kétoldalú kereskedelmi forgalomról – amely 2024-ben meghaladta a 13,3 milliárd eurót –, valamint a közös infrastrukturális és összeköttetési projektekről is.

Ilie Bolojan ugyanakkor felvázolta az egyeztetésen Románia Európai Unióban képviselt álláspontjának főbb irányvonalait, „hangsúlyozva az egység és a szolidaritás szükségességét a jelenlegi kihívásokkal szemben” – idézte a kormány közleményét az Agerpres.

A találkozón részt vett Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is, aki Facebook-oldalán azt írta utólag, hogy a megbeszélés középpontjában „a román–magyar kapcsolatok és a romániai magyar kisebbség helyzete álltak.”

Fotó: gov.ro

Kelemen szerint „a párbeszéd nyitott és konstruktív volt.

Jó látni, hogy a két miniszterelnök hasonlóan gondolkodik a kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködés fontosságáról, és arról, hogy a kisebbségek biztonsága és megbecsülése közös felelősség.

Ez stabil alapot jelenthet a két ország kapcsolatainak további építéséhez.”

 

A magyar miniszterelnök magánlátogatáson tartózkodik Romániában, és először találkozott román kollégájával annak beiktatása óta. Orbán Viktor szombaton előadást tart a tusnádfürdői 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban, a Tusványoson.

A rovatból ajánljuk:

A szokásosnál enyhébb novemberi időjárásra számíthatunk
A sokéves átlagnál magasabb hőmérsékleti várható a következő két hétben.
Az NVI megkezdi a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok értesítését
A 904 ezer külhoni választópolgárból több mint 441 ezer regisztrált eddig.
Október végéig szép időre, novembertől lehűlésre és csapadékra lehet számítani
A Bánságban és a Körösök vidékén hétfőn és kedden 13-14 fok lesz.
CFR: nem érinti a vasúti menetrendet a vasárnap kezdődő téli időszámítás
Október 26-án térünk át a téli időszámításra, hajnali 4 órakor 3 órára kell visszaállítani az óramutatókat.
Kötelezővé tette a parlament az elektromos rollerek és kerékpárok biztosítását
A jogszabályjavaslat a 2021/2118-as európai uniós irányelvet ülteti át a romániai jogrendbe.
Megvédték saját nyugdíjkedvezményeiket a bírák
A kormány szigorította volna a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit, de ezt alkotmányellenesnek nyilvánították.