Már csak emlék a Tőz: kiszáradt a folyó

Tőz

A Tőz, amikor még víz volt a medrében | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A hosszan tartó szárazság következtében teljesen kiszáradt a Tőz folyó és a Timercsa-patak az Erdőhát vagy Körösköz nevű tájegységben.

A Tőz fontos vízforrás a helyi állattartóknak, ám néhány hete teljesen eltűnt a mederből a víz. „Ez az első alkalom, hogy a Tőz teljes hosszában kiszáradt. Korábban előfordult, hogy egyes szakaszokon megszűnt a vízfolyás, de ilyen mértékű elapadásra még nem volt példa” – nyilatkozta Pallagi Máté polgármester. A Fekete-Körös mellékfolyójának vizét öntözésre nem, de itatásra használták a gazdák, ennek a lehetőségnek a megszűnése újabb csapás az aszálykárok után.

„Kalászosokból fél termés volt idén, kapásnövényekből szinte semmi sem lesz” – sóhajtott a családi gazdaságot is vezető elöljáró, hozzátéve, hogy a talajvíz szintje is nagyon leesett. „A kutak is kezdenek kiszáradni, sok helyen már egyáltalán nincs víz. Három hónapja nem esett rendes eső a térségben, az év eleje óta pedig minimális csapadék hullott. Ha továbbra sem lesz eső, az összes kút kiszáradhat” – figyelmeztetett az elöljáró.

A Tőz a Fekete-Körös baloldali mellékfolyója. Borosjenőtől északkeletre, a Béli-hegységben, Susányfalva fölött ered, majd Tamáshida alatt, Nagyzerénd és Bélzerénd közt torkollik a Fekete-Körösbe. A torkolatál kezdődik az egykori Ördög árka is, amely Ágyától déli irányba, a Fehér-Körös felé halad.

Hasonló a helyzet a Timercsa-patakon is, amely a Csigér folyó mellékága, és Feltót (Tauț) térségében teljesen kiszáradt. Florin Lela, Feltót polgármestere az Agerpres hírügynökségnek elmondta, hogy a Timercsa már korábban is kiszáradt, amikor kevés volt a csapadék.

A nagyváradi székhelyű Körösök Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a Tőz vízhozama jelenleg nulla, és a Berettyóé is alacsony, júliusban csupán az átlagos érték egyharmadát érte el. Az intézmény szerint februárban, áprilisban és júniusban a csapadékmennyiség csak 10 százaléka volt a megszokottnak. Júniusban a szárazság tovább súlyosbodott, több folyószakaszon történelmi minimum vízhozamokat regisztráltak.

A rovatból ajánljuk:

Lemondott az egyik alprefektus azt követően, hogy a PSD kilépett a kormányból
A szociáldemokraták minden kormányzati tisztséget visszaadtak.
Kitiltja az aradi önkormányzat a félkarú rablókat és egyéb nyerőautomatákat
A lottózókra és sportfogadási irodákra nem érvényes a korlátozás.
Az elköltött milliók ellenére sem működik teljesen az okosparkolás
A szenzorok aktiválását akadályozza a járdajavítás.