Idén is esélyes a bajnoki címre Gergely Attila pécskai motorversenyző [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> Idén is esélyes a bajnoki címre Gergely Attila pécskai motorversenyző [AUDIÓ]

Tavaly megnyerte a Supermoto országos bajnokság hobbikategóriáját a pécskai Gergely Attila. Az ifjú motorversenyző esélyes a bajnoki cím megvédésre, hiszen összetettben jelenleg a második helyen áll az amatőrök között, és esélye van arra, hogy a következő bákói futamon behozza a 6 pont hátrányt. Gergely Attila jelenleg Valenciában tartózkodik, ahová csapattársát – és civilben főnökét –, Sorin Trăistarut kísérte el, aki hivatásos motorversenyző, és az aradi Arici Supermoto klub színeiben világbajnoki futamon vesz részt szombaton.

Nyert az Igazi Csíki Sör az európai védjegyhivatalnál

<em>Hír szerkesztése</em> Nyert az Igazi Csíki Sör az európai védjegyhivatalnál

Megerősítette az Igazi Csíki Sör márkát az európai Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (OHIM), elutasítva a Heineken Románia óvását, amely a védjegy megsemmisítését kérte – tájékoztatta pénteken az MTI bukaresti irodáját Lénárd András márkatulajdonos, a Csíki Sör Manufaktúra alapítója. Elmondta: még a sörgyártás elkezdése előtt levédte az Igazi csíki sör védjegyet az OHIM-nál, ezzel valamennyi európai uniós országban jogot formált a márkanév kizárólagos használatára.

Visszaküldte a törvényhozók nyugdíj-kiegészítéséről szóló törvényt az államfő

<em>Hír szerkesztése</em> Visszaküldte a törvényhozók nyugdíj-kiegészítéséről szóló törvényt az államfő

A jogszabály parlamenti mandátumuk idejével arányos juttatásra jogosítaná fel – a hivatalos nyugdíjkorhatár elérése után – a törvényhozókat, a rendes nyugdíjuk kiegészítéseként. A pótlék három teljes mandátum, vagyis 12 év parlamenti tevékenység felett már nem növekedne: a legnagyobb parlamenti nyugdíj-kiegészítés így mintegy 4000 lej lehet.

Új szerzemények az UTA-nál

<em>Hír szerkesztése</em> Új szerzemények az UTA-nál

Két csatárt szerződtetett le a másodosztályú labdarúgó-bajnokságra készülő UTA ezen a héten: Marius Curtuiuş augusztusban tölti a 27. életévét, a Besztercei Gloriánál nevelkedett, amellyel élvonalbeli tapasztalatokat is gyűjtött. Megfordult még a Tulcea-i Delta, a Râmnicu Vâlcea és a Tordai Arieşul csapatában, Aradra a Slatinai Olt FC-től érkezett. A másik támadójátékos a vajdahunyadi Ionuţ Radu, aki augusztusban lesz 24 éves. A Corvinul színeiben mutatkozott be a II.

Ponta elhalasztaná a vezető tisztségviselők fizetésemelését

<em>Hír szerkesztése</em> Ponta elhalasztaná a vezető tisztségviselők fizetésemelését

A törökországi gyógykezeléséről hazatért kormányfő egy televíziós műsorba betelefonálva közölte: jövő héten a kormány újabb rendeletet hoz, amellyel elhalasztja a legfőbb vezetők – köztük az államfő, házelnökök és kormánytagok – juttatásának augusztustól esedékes emelését, amelyről alig két napja döntött a bukaresti kormány Gabriel Oprea ideiglenes miniszterelnök vezetésével.

Elveszett mesék

Az Aradi Városi Kulturális Központ és a Metropolis Kulturális Egyesület szervezésében a hétvégén is folytatódik a szabadtéri ingyenes vetítés. Július 11-én, szombaton 21.30 órától az Elveszett mesék (Relatos Salvajes) került képernyőre, Damián Szifron argentin-spanyol vígjátékát idén a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjra jelölték. 

Tiltott táncok

Az Aradi Városi Kulturális Központ és a Metropolis Kulturális Egyesület szervezésében a hétvégén is folytatódik a szabadtéri vetítés. Július 10-én, pénteken 21.30 órától a Tiltott táncok (Jimmy’s Hall) című filmet vetítik, a 2014-ben készült 109 perces angol-francia-ír filmdráma rendezője Ken Loach.

Nagy siker a parkmozi – Hétvégén is folytatódik a szabadtéri vetítés [VIDEÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> Nagy siker a parkmozi – Hétvégén is folytatódik a szabadtéri vetítés [VIDEÓ]

Közel hatezren tekintették meg a július 7-én indult szabadtéri vetítéssorozat első három filmjét az Eminescu (Salacz) parkban. A felfújható „képernyőre” vetített filmek ingyenesem megtekinthetők, s egyben jelenleg az aradi Maros-parti tömeges filmnézés a legnagyobb romániai szabadtéri mozi. Az Aradi Városi Kulturális Központ és a Metropolis Kulturális Egyesület szervezésében a hétvégén is folytatódik a vetítés.

Két magyar és egy román továbbjutó az Európa Ligában

Hír beküldése

A csütörtök esti visszavágón az MTK mellett a Debrecen is kikapott, de a hajdúságiak elegendő előnyt szereztek az első meccsen. A román csapatok közül most csak a nemzetközi kupaújonc Botoşani volt érdekelt; a moldvai csapat idegenben harcolta ki a továbbjutást.

Európa Liga-selejtező, 1. forduló, visszavágó:

Sutjeska Niksic (montenegrói)–Debrecen 2–0, gólszerzők: Maszato (53.), Bozovic (81., tizenegyesből), továbbjutott a Debrecen 3–2-es összesítéssel.