Új szerzemények az UTA-nál

Július 18-án 11 órától a gyulai Grosics Akadémia NB II-es szegedi felnőtt csapatát fogadják edzőmeccsen az újaradi Motorul-pályán.

Két csatárt szerződtetett le a másodosztályú labdarúgó-bajnokságra készülő UTA ezen a héten: Marius Curtuiuş augusztusban tölti a 27. életévét, a Besztercei Gloriánál nevelkedett, amellyel élvonalbeli tapasztalatokat is gyűjtött. Megfordult még a Tulcea-i Delta, a Râmnicu Vâlcea és a Tordai Arieşul csapatában, Aradra a Slatinai Olt FC-től érkezett. A másik támadójátékos a vajdahunyadi Ionuţ Radu, aki augusztusban lesz 24 éves. A Corvinul színeiben mutatkozott be a II. ligában, azután a Chievo és a Palermo utánpótláscsapatainál játszott, a Moldovai Köztársaságban a Chişinăui Rapid és a Nistru Otaci mezét öltötte magára, idehaza pedig kipróbálta magát Fugyivásárhelyen, Kudzsiron és Borossebesen is.

Az alapozás első hete Aradon zárul a harmadosztályból frissen feljutott csapat számára, hétfőn pedig, edzés után Biharfüredre vonul edzőtáborba az UTA. Az összetartás július 17-ig tart, másnap, szombaton 11 órától pedig a gyulai Grosics Akadémia NB II-es szegedi felnőtt csapatát fogadja edzőmeccsen az UTA az újaradi Motorul-pályán.

A rovatból ajánljuk:

Rangadót nyerve tartotta életben a felsőházba jutási esélyeit az UTA
Az aradiak az FC Argeș ellen nyertek idegenben Coman góljával.
Nem sikerült a bravúr a Rapid ellen, kicsúszott a felsőházból az UTA
A bukaresti csapat némi bírói segédlettel elvitte a 3 pontot Aradról.
Jól kezdte az évet az UTA, idegenből hozott három pontot
Rájátszást érő helyen az aradi csapat.
Bajnok és kupagyőztes erdélyi magyar kapussal erősített az UTA
Tordai Árpád egyéves szerződést írt alá az aradiakkal. Romániában és Litvániában szerzett címeket korábban.
Elhunyt az UTA legutóbbi aranygenerációjának oszlopos tagja
Pozsonyi Jenő az aradi csapattal két bajnoki címet ünnepelhetett.
Győzelemmel kezdte az új évet az UTA [FRISSÍTVE]
Az aradiak Békéscsabán nyertek, de a vasárnapi szerbiai meccset lefújták a havazás miatt.