Zimándi és szentpáli magyar néptánccsoportok is fellépnek az Európa-napon

néptánc

Az Európa-napot az Európai Uniós születésnapjának tartják, és az 1950. május 9-i Schuman-nyilatkozat emlékére szervezik meg. Az aradi önkormányzat és a városi kulturális központ szervezésében pénteken 16 és 18 óra között a Katedrális (egykori Tököli) téren, a volt Nagypiac helyén ünnepi műsort tartanak, melyen fellép többek között:

Ne hagyjuk, hogy Simion legyen az elnök!

Kelemen Hunor

Tisztelt Honfitársaim!

Köszönet minden magyar embernek, aki vasárnap a józan eszére hallgatott, és elment szavazni. 

Az RMDSZ által támogatott jelöltre a magyarok elsöprő többsége, 70, sok helyen 70 fölötti százaléka adta a voksát.

Ezt mutatja az ország térképe is. Mi megnyertünk öt megyét: Kovásznát, Hargitát, Marost, Szatmárt és Bihart. Az ország többi részében – egy megye és Bukarest kivételével mindenhol az AUR jelöltje győzött.

Mi, magyarok becsülettel helytálltunk. 

Lemondott Marcel Ciolacu miniszterelnök, felbomlott a kormánykoalíció

Marcel Ciolacu

Ciolacu a Szociáldemokrata Párt (PSD) hétfő délutáni gyűlése után újságírók előtt nyilatkozva elmondta: úgy értékelték, hogy ezzel meghiúsult a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) decemberben létrehozott koalíció egyik alapvető célkitűzése, az elnökválasztás vasárnapi első fordulójában pedig szerinte a választók nyilvánvalóvá tették, hogy ennek a koalíciónak, „legalábbis ebben az összetételben” nincs legitimitása – számolt be az MTI.

Megbukott a kormánykoalíció jelöltje, George Simion mellett Nicușor Dan jutott be az elnökválasztás második fordulójába

elnökválasztás

A választási hatóság (AEP) honlapján közölt hivatalos adatok alapján Simion a voksok 40,96 százalékát, Nicușor Dan 20,99 százalékát megszerző Nicusor Dan, Bukarest független főpolgármestere lehet, aki több mint 20 ezer szavazattal megelőzte a 20,07 százalékot szerző Crin Antonescut, a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által alkotott kormánykoalíció közös jelöltjét.

Viharos időjárás várható csütörtök estig az egész országban

Vihar

A sárga jelzésű riasztás szerint hétfő déltől 23 óráig Moldva és Erdély legnagyobb részében, Munténia északi és keleti térségéiben, illetve a hegyvidéken gyakori villámlásoktól és heves széllökésektől kísért záporok várhatók.

A hirtelen lehulló csapadék mennyisége eléri a 15-25 litert, helyenként 30-50 litert négyzetméterenként. Elszórtan gégesőre és szélviharokra is számítani lehet – írta az Agerpres a meteorológiai szolgálatra hivatkozva.

Exit poll: Simion kapta a legtöbb szavazatot az elnökválasztás első fordulójában, Antonescu és Dan között szoros a verseny a második helyért

elnökválasztás

Az exit poll eredmények szerint Victor Ponta független jelöltre a választópolgárok 15 százaléka, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltjére, Elena Lasconira pedig 4 százalék szavazott.

Az Avangarde felmérésének eredményei a romániai szavazókörzeteknél 19.30 óráig mért adatokat tükrözik – írja az Agerpres.

Van jövő! Országos bajnok az UTA U17-es csapata

UTA

Vasárnap délután az újaradi Motorul-pályán, mintegy 700 aradi szurkoló buzdítása közepette fogadta az UTA U17-es ifjúsági csapata a Rapid korosztályos együttesét. Az aradon.ro portál beszámolója szerint Mircea Rednic, az élvonalbeli felnőtt csapat edzője is megtekintette a mérkőzést a helyszínen, sőt a szünetben bement az öltözőbe és ötezer eurós prémiumot ajánlott fel a csapatnak a diadal esetére.