Itt-Hon
Merre tart a világ, és hol vagyunk mi benne?
HELYSZÍNVÁLTOZÁS! A Jelen Házban tartják Robert C. Castel aradi származású izraeli biztonságpolitikai szakértő és Szenkovics Dezső egyetemi oktató beszélgetését.
Idén is megáll Aradon a pünkösdi zarándokvonat
Június 6-án, pénteken délelőtt fut be az állomásra a csíksomlyói búcsúba tartó különjárat.
Szigorúbban büntetnék az idegengyűlölő tartalmak terjesztését
Háromtól tíz évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható lehet.
Álhír az ópálosi román katonai emlékmű eltávolításának terve
A megyei tanács diverziókeltésnek tartja a Facebookon megjelent álhírt, és feljelentést tesz.
Sofőrhiányra panaszkodnak a fuvarozók
2023-ban mintegy 750 kamionsofőrrel volt kevesebb az ágazatban a kelleténél, ma már 1500-zal.
Palliatív osztályt alakítanak ki az egykori városi kórházban
Összesen 26 kórházi ággyal, 2, 4 vagy 6 ágyas tágas szalonokkal működik majd.
„A remény zarándokai” – félmillió résztvevőt várnak a csíksomlyói pünkösdi búcsúba
A fogadalmi búcsú főcelebránsa Kovács Gergely érsek, az ünnepi szónok pedig György Alfréd kamilliánus szerzetes lesz.
Lebontották a hőerőmű hűtőtornyát [VIDEO]
Az 1964-ben épült torony 60 éven szolgálta ki az erőművet, de a tavaly ősszel kezdődött átépítéssel feleslegessé vált.
Megjelent az aradi magyar monográfia-sorozat harmadik kötetének román fordítása is
Aradon és Gyulán is bemutatják A remény útvesztőjében című könyvet.
Buszsofőröket alkalmazna a CTP a pótlóbuszokra, de kevés a jelentkező
Júniustól Mikelakán autóbuszok szállítják majd az utasokat a villamossínek cseréje miatt.



