Aláírták a kivitelezési szerződést az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út utolsó szakaszára

szerződés

A kivitelezők és a közúti infrastruktúra-hatóság képviselői írták alá a szerződés | Fotó: Facebook/CNAIR

Újabb mérföldkőhöz érkezett az Aradot és Nagyváradot összekötő gyorsforgalmi út kivitelezése: aláírták a Kisjenő és Arad közötti 47 kilométeres 3. szakasz kivitelezési szerződését. Ezzel a teljes, 120,47 kilométeres útvonal mindhárom szakasza rendelkezik érvényes építési szerződéssel.

A 3. szakaszt – amely magában foglalja az aradi nyugati ipari övezethez vezető 2,9 kilométeres bekötőutat is – a török NUROL İnşaat ve Ticaret A.Ş. vállalat építi meg. A beruházás értéke 2,85 milliárd lej (áfa nélkül), a munkálatok befejezésére a megrendelés kiadásától számítva 24 hónap áll rendelkezésre.

A szakaszon 29 összetett építmény épül, köztük a leglátványosabb a 108-as kilométernél létesülő, 592 méter hosszú felüljáró, amely a vasútvonalat és a DJ709B jelzésű megyei utat hidalja át.

Iustin Cionca, az Arad Megyei Tanács elnöke stratégiai jelentőségű pillanatnak nevezte a szerződéskötést. „Fontos, hogy az állam biztosítsa a szükséges finanszírozást a munkálatok elindításához. Minden szakaszra van kivitelező, bármikor kezdődhet az építkezés. Remélem, az esetleges megszorítások nem késleltetik a projektet, mert ez a beruházás nem kiadás, hanem befektetés. Százával táplálja majd a helyi vállalkozásokat, és munkahelyeket teremt Arad és Bihar megyében. Ez az egyik legfontosabb közúti kapcsolat a régió számára” – hangsúlyozta a megyei önkormányzat csütörtöki közleményében.

A projekt felépítése

A gyorsforgalmi út a 2021–2027 közötti szállítási nagyinfrastrukturális keretében valósul meg, három nagy szakaszra bontva:á

A gyorsforgalmi út megépülése várhatóan jelentősen csökkenti a DN79-es (Arad–Nagyvárad) országút forgalmát, gyorsítja az áruszállítást, növeli a közlekedésbiztonságot, és hatékonyabb kapcsolatot teremt Arad és Bihar megye, valamint a TEN-T európai közlekedési hálózat között.

A rovatból ajánljuk:

A kártérítésnél is nagyobb bírságot fizet a városháza az aszfalt hiánya miatt
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakos javára, mert az ingatlanadóját úgy határozták meg, mintha teljes infrastruktúrával rendelkezne a lakóövezet.
Ha vakáció, akkor nyári iskola
Június 29. és július 10. között szervezik meg három aradi oktatási intézményben.
Egyesület alakul az arad-hegyaljai történelmi borvidék megmentése érdekében
Az összefogástól a vállalkozások forgalmának növelését és a turizmus fellendülését remélik.
Ingyen parkoló a Szabadság-szobor szomszédságában
A városháza tervei szerint később többszintes parkolóházat építenek oda.
Háromnapos ünnepre hívnak a Pécskai Magyar Napok
A programban helyet kapnak a fiatalok, a néptánc, a hitélet és természetesen a Szent Iván-napi tűzugrás is.
Szent Iván-éji tűzugrás Aradon
Hagyományőrzés és sportvetélkedők.