Aradon rendezik az országos magyar tantárgyversenyt [AUDIÓ – FRISSÍTETT]

Vasárnaptól keddig az aradi Csiky Gergely Főgimnázium látja vendégül a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos döntőjének mezőnyét.

Az ünnepélyes megnyitót április 17-én, vasárnap este tartották a Ioan Slavici-színházban. Beszédet mondott többek között Bognár Levente aradi alpolgármester, Burus-Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Király András aradi illetőságű tanügyi államtitkár, Pellegrini Miklós Arad megyei főtanfelügyelő-helyettes és Berszán István, a versenybizottság elnöke. A köszöntők után a házigazda iskola bemutatófilmjét tekintették meg a résztvevők, majd az iskola kórusa és néptáncegyóttese lépett fel.

A Mikes-tantárgyverseny országos döntőjén 144 diák vesz részt a 14 erdélyi, partiumi és bánsági megyéből, illetve két Kárpátokon túli régió is képviselteti magát. A vetélkedő 1971 óta íródó történetében negyedik alkalommal rendezik Aradon a döntőt.

A dolgozatok megírására hétfőn 9 és 12 óra között kerül sor a Csiky-ben. A résztvevők 17 órakor megkoszorúzzák a Szabadság-szobrot, ezt követően ellátogatnak az 1848–1849-es Ereklyemúzeumba, 19 órától pedig a színházban megtekintik a 13 című, a vértanúk emlékének adózó táncjátékot az Aradi Kamaraszínház, a békéscsabai Tabán Táncegyüttes és a szabadkai Juhász Zenekar koprodukciójában.

A szabadprogramok között világosi kirándulás, a máriaradnai kegytemplom felkeresése, lippai, solymosi és pécskai látogatás szerepel. Az eredményhirdetést április 19-én, kedden 18 órától tartják a Csiky Gergely Főgimnáziumban, este fél nyolctól pedig a Juhász Zenekar tart koncertet és táncházat a Jelen Házban a résztvevőknek; közreműködik Farkas Tamás Aranysarkantyús táncos, a népművészet ifjú mestere.

Hallgassa meg Király András tanügyi államtitkár nyilatkozatát, amit a megnyitó után Pataky Lehel Zsolt rögzített:

A rovatból ajánljuk:

Március 15. – Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc kezdete. Erdély-szerte is megemlékeznek a forradalom kitörésének 178. évfordulójáról, Aradon 16.30-tól tartanak koszorúzást a Szabadság-szobornál.
Aszfaltozzák Tőzmiske község településein a megyei rangú utat
Folytatódnak az útépítési és felújítási munkálatok Arad megye északi vidékén a kedvező időjárásnak köszönhetően.
Hatvanöt éve hunyt el Szántay Lajos, Arad neves műépítésze [AUDIO]
A néhai műépítész nagyban meghatározta a város mai arculatát.
Alig használják az iskolai „nyugitermeket” a tanintézményekben
A 157 oktatási intézmény közül negyvenben alakítottak ki „elkülönítőket”, de a pedagógusok nem igazán küldik oda a diákokat.