Hatvanöt éve hunyt el Szántay Lajos, Arad neves műépítésze [AUDIO]

Szántay Lajos

Szántay Lajos szobrát 2020 februárjában avatták fel. A kép előterében Kocsis Rudolf szobrász, az alkotó | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Ha létezik a helytörténetben elválaszthatatlan kapocs egy-egy település, illetve személyiség között, akkor Arad és Szántay Lajos esetében egyértelműen megállapítható ez.

A néhai műépítész nagyban meghatározta a város mai arculatát – ugyanakkor a szülővárosában teljesedhetett ki művészi igényű munkássága. Az első világháború után tudatosan vállalta a kisebbségi létet, az új román hatalom ellehetetlenítette, a kommunista diktatúra idején pedig ipari létesítmények tervezésére volt kénytelen „fecsérelni” tudását. 89 évesen hunyt el, 1961. március 8-án, 65 évvel ezelőtt.

Szellemi öröksége már-már feledésbe merült, de az elmúlt másfél évtizedben aradi magyar helytörténészek és közéleti szereplők visszahozták Szántay Lajos nevét a köztudatba,

immár emléktáblák és köztéri szobor őrzi emlékét, a város épített örökségéhez való hozzájárulását pedig a helyi román kultúrpolitika és műemlékvédelem is elismeri.

Pataky Lehel Zsolt a Temesvári Rádió Magyar adása számára készített összeállítást Szántay Lajos munkásságáról. Hallgassa meg:

 

 

A rovatból ajánljuk:

Hamarosan jön az 1 lejes napijegy
Augusztus elsejétől Aradon lesz a legolcsóbb az országban a tömegközlekedés: a villamosokra és autóbuszokra érvényes napijegy 1 lejbe kerül majd, emellett az összes eddigi kedvezmény megmarad, péntekenként továbbra is ingyenes lesz az utazás.
Ismét kiszáradt a Tőz, kritikusan alacsony a vízállás a Fehér-Körösön
A szakemberek felelős vízhasználatra kérik a lakosságot.
Múzeum és kulturális központ lesz a MARTA régi irodaházában
A projekt összköltségvetése 42 millió lej.
Újabb halasztás a sofőrjelölteket csúszópénzért segítő vizsgabiztosok perében
A gyanú szerint 200 és 400 euró közötti csúszópénzt fogadtak el.
Arad megyében a második legzsúfoltabbak a kórházak
A szomszédos megyékben sokkal kisebb arányban foglaltak a kórházi ágyak.