Elkapták egy peregi vadkenderültetvényt tulajdonosát [VIDEO]

kannabisz

A lefoglalt vadkender egy része | A rendőrség által közreadott felvétel

Kockázatos drogokkal való kereskedelemmel, bűnsegédlettel, valamint bizonyítékok eltüntetésével vagy megsemmisítésével gyanúsítanak több személyt Arad megyében.

Az Arad Megyei Szervezett Bűnözés Elleni Ügyosztály (DIICOT) ügyészei kiterjedt nyomozást folytatnak több személy ellen, akiket kockázatos drogokkal való kereskedelemmel, az illegális tevékenység támogatásával és befolyásolással. A hatóságok szerint ugyanis egyesek közülük másokat is rábírhattak bizonyítékok megsemmisítésére.

A büntetőeljárás keretében további két személy is vizsgálat alatt áll, akik jelenleg egy másik, szintén a kábítószerkereskedelemmel kapcsolatos üggyel hozhatók összefüggésbe.

A nyomozók adatai szerint az egyik, már előzetesben lévő gyanúsított még azelőtt, hogy fogságba került volna, illegális kannabiszültetvényt hozott létre. A hatóságok megállapították, hogy 2025 őszén és telén az illető

többször rendelt online jelentős mennyiségű vadkendermagot, műtrágyát, tápoldatot, termőföldet és speciális berendezéseket, amelyeket két másik személlyel együtt szállított a kiválasztott németperegi helyszínre.

Idén januárban és februárban a gyanú szerint a további három társával együtt termesztette a kannabiszt.

Miután a múlt hétfőn két személyt őrizetbe vettek és előzetes letartóztatásba helyeztek, három másik gyanúsított – két férfi és egy nő – egy negyedik személy utasítására Németperegre ment, hogy megsemmisítse az ültetvényt. A rendőrség a múlt hét folyamán hét házkutatást tartott, amelyekről most számolt be a megyei rendőr-főkapitányság. Ennek során a következőket foglalták le:

  • 71 tő vadkendert,
  • több zsák növényi maradványt és levelet, amelyeket a ház csatornarendszerébe próbáltak elrejteni,
  • vadkendermagokat,
  • négy, világítással és szellőztetéssel felszerelt fóliasátrat,
  • különféle anyagokat és eszközöket a termesztéshez,
  • további bűnjeleket.

 

A nyomozók végül további két férfit és két nőt vettek őrizetbe, egy ötödik személy ellen pedig hatósági felügyeletet kértek. A Temesvári Törvényszék elfogadta a letartóztatási indítvány, így három személyt előzetesbe, három másikat pedig házi őrizetbe helyeztek 30 napra.

A rovatból ajánljuk:

Tűz ütött ki egy belvárosi szépségszalonban
A tűzoltóság szerint rövidzárlat miatt gyulladt ki egy szoláriumgép.
Ételmérgezés gyanújával került kórházba Aradon a Steaua két utánpótláscsapata
Az étterem pénzbírásgot kapott, és felfüggesztették a tevékenységét.
Egy nő holttestét találták meg a Marosban Pécska közelében
A rendőrség elsődleges információi szerint nem merült fel idegenkezűség gyanúja.
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott a volt PSD-s alpolgármester
Európai uniós forrásokat hívott le és használt fel jogtalanul, mintegy 120 ezer euró értékben.
Szexuálisan zaklatta a hétéves nevelt lányát egy férfi, méghozzá az anya tudtával
A nő néhányszor rajta is kapta párját, mégsem tett semmit gyermeke védelmében.