Összes hír
2020. október 6-án úgy fogalmazott: „Arad a 19. század Trianonja”.
Tizennégy szilágysági faluból érkeztek családok az Arad melletti községbe.
Gyalogátkelőn ütött el egy nőt a sofőr, aki elhajtott a helyszínről.
Megóvták a karbantartásra kiírt versenytárgyalás eredményét.
Megmentheti a történelmi személyiségek síremlékeit a szenátusban elfogadott RMDSZ-es törvénytervezet
Ezzel elhárítható a rátemetkezés veszélye.
Vannak olyan tanulók is, akik a román nyelvet sem beszélik jól.
Használt napelemektől gumiabroncsig minden volt a rakományban.
A legutóbbi aurora borealis negyedórán át szabad szemmel is látható volt.
A szakhatóság vezetője szerint a jogosultak október végéig megkapják a kártérítést.
Zsinagóga, templom vagy egy mecset ellen intézhetnek támadást Romániában.
Az őskőkorszaktól kezdve a középkorig láthatók leletek.
Az alkotmánybíróság kizárta a botránykeltéseiről elhíresült Diana Șoșoacát.


