Elrontották a „drogbulit” a rendőrök, lecsaptak a kábítószeresekre

Rajtaütés | A rendőrség által közreadott felvétel

Rajtaütés | A rendőrség által közreadott felvétel

Rajtaütöttek a rendőrök három, kábítószerkereskedelemmel gyanúsított aradi férfin, és az egyikük lakásán drogfogyasztáson értek több személyt. A bűnbanda egyik tagja ellen azért is eljárást indítottak mert megpróbálta eltűntetni a drogfogyasztásról és -árusításról árulkodó jeleket.

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyosztály (DIICOT) területi nyomozóinak látókörébe egy 44, egy 26 és egy 23 éves férfi került, akik tavaly októbertől decemberig Arad megyében több személynek adtak el könnyű és veszélyes drogokat 350 és 700 lej közötti áron – közölte kedd délután az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság. A vizsgálati anyag szerint a 26 éves férfi szerezte be a kábítószert, és társai rendelkezésére bocsátotta, hogy azok értékesítsék a „cuccot”.

Közülük a 23 éves fiatalember a lakását is a kliensek rendelkezésére bocsátotta, hogy ott próbálják ki a szert ingyen – gyakorlatilag nála a zajlott a „beszoktatás”.

A rajtaütéskor is épp több személy volt a lakásban, akik „kóstolásra” kaptak tőle kábítószert. A házigazda egyébként a rendőrök érkezésekor egy bizonyos mennyiségű kristályt eldobott, ezért ellene bűnjelek megsemmisítésének gyanújával is eljárást folytatnak.

A házkutatások során a rendőrség lefoglalt 75 gramm ecstasy tablettát, 30 gramm kristályt, egy bizonyos mennyiségű marihuanát és 80 filmbevonatú tablettát, különböző hatóanyagú pszichoaktív szereket, egy cigarettasodrót és egyéb, a drogkereskedéshez használatos eszközt.

A három férfit hétfőn vették őrizetbe 24 órára, és a törvényszéki ügyész még aznap elrendelte a 26 éves férfi előzetes letartóztatását és fiatalabb társa házi őrizetbe vételét 30 napra. A közlemény nem tért ki arra, hogy a legidősebb ellen milyen intézkedést hoztak.

Mint arról beszámoltunk, egy hete Aradon egy másik háromtagú drogbandát füleltek le, a két férfi és női társuk előzetes letartóztatásba került.

A rovatból ajánljuk:

Többen is megsérültek az autópályán történt balesetben
Két autó ütközött össze, a forgalmat az országútra terelték.
Árokba borult egy homokszállító kamion az autópályán
Kedd délben az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, a temesvári menetirányban történt a baleset.
Kést rántott és járókelőket fenyegetett egy férfi Aradon
A központ egyik forgalmas terén okozott botrányt, végül pszichiátriai eset lett belőle.
Vaddisznóhússal utazott a vadászegylet elnöke, a rendőröknek gyanús lett
Állítása szerint csak szállítók voltak, nem vettek részt vadászaton.