Összes hír
Idén a 16 óra előtt belépők ingyen kapnak karszalagot, akik viszont csak az esti koncertekre érkeznek, azoknak 15 lejt kell fizetniük.
Munkanélküli segélyre is jogosultak: ennek mértéke 250 lej havonta, fél évig.
A versenyen a győztes csapat díja 100 ezer forint, míg a második helyezett 50 ezer, a harmadik helyezett csapat 25 ezer forintot kap.
Az önkormányzatok által javasolt zászlót a kormánynak kell jóváhagynia, de két közigazgatási egységnek nem lehet ugyanaz a zászlaja, tehát székelyzászló-ellenes.
Az úti célról, a kiindulási pontról, az érintett településekről, az utazás céljáról, az árukészletről/személyekről tehetnek fel kérdéseket.
A tervezet visszavonását hétfőn a szenátus plénuma is megszavazta.
A dévai Szent Ferenc Alapítvány aradi gyermekotthona felhívással fordul az adakozókhoz, hogy lehetőségük szerint kétkezi munkával, építkezési anyaggal, esetleg pénzzel segítsenek.
Középkori székely harcászati bemutató, Arad megyei hagyományőrző csoportok fellépése és Bojtorján-koncert szerepel a június 20-i műsorban.
Az ejtőernyősök ezer méter magasból ugranak le a sörös hordóval, amit lent csapra vernek, és tartalmát ingyen mérik ki a legszomjasabb látogatók között.
Június 15-től szeptember 15-ig csak kerülővel közelíthető meg a hegyaljai nagyközség.
Meglátogatták többek között az Állatkertet, a Főzdefesztet és az Országházat, estefelé pedig belehallgattak a Belvárosi Fesztivál nyilvános ingyenes koncertjeibe.
A képviselőház elutasította a miniszterelnök mentelmi jogának megvonását.
A tavaly telepített 17 bölény közül 14-nek sikerült alkalmazkodni az új körülményekhez.
Hat darab kétszemélyes kedvezményes fürdőbelépőt sorsolunk ki olvasóink között.
Mintegy 100 fajta csapolt sörrel ismerkedhetnek meg a látogatók június 11. és 14. között.
A Sex, drugs, gods & rock ’n’ roll című előadást viszik a szentgyörgyi „Atelier” Nemzetközi Színházi Fesztiválra.
Az augusztus 2-i ünnepi szentmise főcelebránsa Joachim Meisner kölni bíboros lesz, a magyar nyelvű szentbeszédet Bábel Balázs kalocsai érsek tartja.
A tulajdonos elviszi a debreceni Déri Múzeumból a Golgotát, mert árvita van közte és a Magyar Nemzeti Bank között a festmény megvásárlásáról.
A spanyol klub 1992, 2006, 2009 és 2011 után diadalmaskodott ismét a BL-ben.


