Jövőre Aradon lesz a KITÁSZ vándorgyűlése

A múlt hét végén az aradi Kölcsey Egyesület három tagja részt vett Kaposvárott a XXIV. Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (KITÁSZ) vándorgyűlésén.

A szövetség a Kaposvári Berzsenyi Dániel Társasággal együtt szervezte a találkozót, és igen változatos programot alakítottak ki. A meghívott vendégek érdekes témákat mutattak be, de fontos szerep jutott a házigazdáknak is, mert az előadások fele Kaposvárral volt kapcsolatos, és így a résztvevők alaposan megismerhették a megyeszékhely és a megye történelmét és művészeit.

Délelőttönként tartották az előadásokat, délutánonként pedig kirándulásokon vettek részt, meglátogatták többek között a Berzsenyi-, Rippl-Rónai- és a Takács Gyula-emlékházat, és a szigetvári várat is.

Nem csak az érdekes program miatt volt érdemes ellátogatni Kaposvárra, de azért is, mert jövőre Arad szervezi a vándorgyűlést, így láthatták, milyen faladat vár a szervezőkre – számolt be közleményben az egyesület vezetősége.

A rovatból ajánljuk:

Megdőlt a látogatói rekord a múzeumban, a Képtár és az Ereklyemúzeum a fő vonzerők között
Több mint 67 ezren látogatták a közgyűjtemény állandó és időszakos kiállításait, valamint rendezvényeit. A legnépszerűbb tárlatok közé tartozik az 1848–1849-es Ereklyemúzeum és a világhírű magyar festők műveiből álló Képtár.
Az aradi magyar közösség legfontosabb elismerése – átadták a Kölcsey-díjakat [AUDIO]
Harsányi Attila színművészt és Kurunczi Ferenc amatőr fotóst tüntették ki.
Kárpátok visszhangja – látványos folklórműsor Aradon
A Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása február 9-én, hétfőn látható a nagyszínházban.
Most kezdődik a tánc! – Aradon is látható a Magyar menyegző
A film az 1970-es évek végén játszódik: két budapesti fiatalember kalotaszegi kiruccanása életre szóló kalanddá válik.
A Magyar Kultúra Napját ünnepelték Pécskán
A Himnuszra és szerzőjére emlékeztek a Magyar Közösségi Házban.