Nemzetközi ötletpályázat a vár civil hasznosítására

Nemzetközi ötletpályázatot hirdet az aradi polgármesteri hivatal az aradi vár civil hasznosítására.

Az erről szóló sajtóközlemény – s egyben felhívás – szerint a pályázatra és a legjobb ötletek díjazására 160 ezer lejt szánnak és arra számítanak, hogy számos urbanisztikai szakember tesz javaslatot a jelenleg még katonai célokat szolgáló erődítmény civil hasznosítására.

A román védelmi minisztériummal kötött szerződés értelmében a hadsereg az elkövetkező három évben költözik ki a város központi részén fekvő várból. Előbb azonban az önkormányzatnak fel kell újítania a gáji, használaton kívüli laktanya épületeit, és szolgálati lakásokat kell építenie az Aradon szolgáló katonáknak. Gheorghe Falcă polgármester elmondta: azt szeretné, hogy ez idő alatt elkészüljön a vár hasznosításának a dokumentációja. Becslések szerint a vár felújítása 190 millió euróba kerül, az összeg felét az önkormányzat az Európai Unió forrásaiból szeretné megszerezni.

Az aradi vár az egyik legépebben megmaradt Vauban-típusú erődítmény Európában, Mária Terézia császárnő uralkodása idején épült a 18. században. A vár 90 hektáros területén levő 47 épület beépített felülete összesen 150 ezer négyzetmétert tesz ki.

A rovatból ajánljuk:

Brit és lengyel nagykövetet fogadott a megyei tanács RMDSZ-es alelnöke
Péró Tamás a gazdasági potenciált és a logisztikai előnyöket emelte ki.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Háborús bűnösökről elnevezett utcák névváltoztatását kéri egy civil szervezet
Több önkormányzatot is beperelt az ügyvédként dolgozó aktivista.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.