Több mint egyötödével csökkent tavaly a szőlőtermés

Tavaly 20,8 százalékkal csökkent a szőlőtermés Romániában, a beültetett terület 0,6 százalékkal zsugorodott a tavalyelőttihez képest – közölte kedden a román országos statisztikai intézet.

A csökkenést a terméshozam visszaesése okozta. Tavaly összesen 177 ezer hektáron termesztettek szőlőt, ami ezer hektárral volt kevesebb a 2013-ban jegyzett adathoz képest. A szőlőtermés 206 ezer tonnával volt kisebb 2013-hoz képest, tavaly 786 ezer tonna szőlő termett .

A statisztikai intézet közléséből az is kiderült, hogy tavaly 735 ezer tonna gyümölcs (alma, körte, szilva, cseresznye, meggy, kajszibarack) termett , ami 33 ezer tonnával kevesebb 2013-hoz képest. A statisztikai intézet szintén kedden közölte, hogy tavaly 7,458 millió tonna búzát takarítottak be, ami 162 ezer tonnával volt több 2013-hoz képest. Románia az Európai Unióban az ötödik helyen áll a búzával bevetett terület nagysága és a terméshozam szempontjából egyaránt.

2014-ben a burgonyatermés is nőtt 7 százalékkal annak ellenére, hogy a vetésterület 2 százalékkal zsugorodott. A növekedés a terméshozam bővülésének köszönhető, így tavaly 3,5 millió tonna burgonya termett, ami 230 ezer tonnával több tavalyelőtthöz képest.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Horribilis szintet ért el az üzemanyag ára, az állam egyre nagyobb hasznot fölöz le
Egy teli tank árának 56 százaléka megy az államkasszába.
Az Európai Unió tagállamai közül nálunk a legmagasabb az infláció
Drága ország: 8,5 százalékos volt a januári pénzromlás.
Ezt tartalmazza a stratégiai beruházásokat ösztönző gazdaságélénkítő csomag
A nagy- és kisvállalatoknak is kedvezményeket ígérnek.
Barkácsbolt-tulajdonosok vásárolják meg a Carrefour romániai hálózatát
Kivonul Romániából a Carrefour, a kiskereskedelmi hálózatát a Pavăl Holding veszi át.
Nyárig kaptak haladékot a PFA-k az online számlázásra való áttérésre
A vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek szól a kedvezmény.