Olcsóbb a román áram Magyarországon, mint Romániában

Magyarországon a lakosságnak kevesebbet kell fizetnie a villamos energiáért, mint Romániában, annak ellenére, hogy az áram egy részét Magyarország Romániától vásárolja – írta kedden a maszol.ro hírportál. A kolozsvári magyar portál szerint 2015 első fél évében Románia 27 millió euró értékben exportált áramot. A Romániában megtermelt villamos energia harmadik legnagyobb vásárlója Magyarország, amely a román kivitel egyötödét vette meg. A román áram első számú felvevő piaca Bulgária, a második Szerbia.

A portál az Eurostat adatait idézi, amelyek szerint az idei első fél évben a romániai háztartások átlagosan 0,13 eurót fizettek egy kilowattóra áramért, míg Magyarországon 0,11 eurót. A különbség első látásra nem számottevő, de egy átlagos romániai háztartás havonta 200 kilowattóra áramot használ, ami éves szinten 48 euró pluszkiadást jelent. A portál szerint ez nem elhanyagolható összeg, figyelembe véve a romániai jövedelemszintet. Egy évtizeddel korábban még Romániában volt olcsóbb a villamos energia, 2005-ben 0,077 euróba került egy kilowattóra, míg Magyarországon 0,106 euróba. Azóta Romániában folyamatosan drágul az áram – írja a portál. Ezzel szemben Magyarországon 2010-ben volt maximumon (0,17 euró) a háztartási villamos energia ára, amely a rezsicsökkentési politika nyomán évről-évre csökken. 2012 óta Magyarországon 27 százalékkal lett olcsóbb az áram, miközben ugyanebben az időszakban Romániában szinte ugyanolyan mértékben, 24 százalékkal drágult a háztartási villamos energia.

Az Eurostat legfrissebb adatai szerint a csehek is kevesebbet fizetnek az áramért annak ellenére, hogy az átlagkeresetük mintegy 80 százalékkal haladja meg a románokét – olvasható a maszol.ro-n.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Ősi gabonafajtákat termeszt Arad megyében egy svájci vállalkozó
A tönkölybúza és az alakor ellenálló, magas a tápértékük és a gluténérzékenyek is fogyaszthatják.
Horribilis szintet ért el az üzemanyag ára, az állam egyre nagyobb hasznot fölöz le
Egy teli tank árának 56 százaléka megy az államkasszába.
Az Európai Unió tagállamai közül nálunk a legmagasabb az infláció
Drága ország: 8,5 százalékos volt a januári pénzromlás.
Ezt tartalmazza a stratégiai beruházásokat ösztönző gazdaságélénkítő csomag
A nagy- és kisvállalatoknak is kedvezményeket ígérnek.