Hétfőn adják át a felüljárót

A legújabb, október 10-i határidőt sem sikerült tartani az aradi körgyűrűn épített felüljáró esetében, de most már szemmel láthatóan az utolsó simításokat végzik a hat éve félbehagyott beruházáson. FRISSÍTÉS: hétfőn átadják a forgalomnak.

Mint azt a múlt hónap végén megírtuk, a kivitelező azt mondta, hogy október 10-én használatba adják a hőerőmű melletti, a vasúti átkelőhely fölé épített felüljárót, ezzel folyamatossá válik a forgalom, és részben kiküszöbölhető lesz a Románia legnagyobb dugójának tartott személy- és tehergépkocsisor (hogy teljesen megszűnjön, a mikelakai, a villanytelep melletti felüljárót is be kellene fejezni).

Október 11-én, csütörtökön jártunk a helyszínen, de még nem engedték rá a forgalmat a felüljáróra, de szemmel látható a munka előrehaladása, és már csak a körgyűrű és a Kürtösi (út Calea 6 Vânători) kerezsteződésében kell egy sávot újraaszfaltozni, hogy egy szintbe kerüljönaz új útburkolattal.

Nem sikerült információt szerezni, hogy mikor vehetik használatba az autósok a létesítményt, de bizonyára néhány nap kérdése csak – az elmúlt hat év várakozásához képest ez semmiség…

Mint köztudomású, a munkálatoknak 2011-ben fogtak neki: a nyugati (a hőerőmű melletti) felüljáró 60, a keleti pedig mintegy 30 százalékban el is készült. 2012 szeptemberében azonban a költségvetési megszorításokra hivatkozva az akkori USL- (szocdem–nemzeti liberális) kormány leállította a több mint 23 millió euró értékű, országos érdekeltségű beruházást (au országot érintő namzetközi tranzitforgalom 70-80 százaléka itt haladt át, a 2015-ben átadott Arad–Temesvár autópályaszakasz azóta „átvett” valamennyit).
Az itt közlekedő, naponta több mint ezer hazai és külföldi kamion a félbehagyott munkatelepeken átdöcögve juthat az ország belseje, vagy a nagylaki határ felé. A körgyűrűt ké fő vasútvonal keresztezi, emiatt naponta többször is leengedik a sorompókat, és kilométeres sorok alakulnak ki a terelőúton.

FRISSÍTÉS: A Temesvári Regionális Út- és Hídépítő Vállalat tájékoztatása pénteki szerint október 15-én, hétfőn 11.15 órától nyitják meg a forgalmat a felüljárón.

A rovatból ajánljuk:

Horribilis szintet ért el az üzemanyag ára, az állam egyre nagyobb hasznot fölöz le
Egy teli tank árának 56 százaléka megy az államkasszába.
Az Európai Unió tagállamai közül nálunk a legmagasabb az infláció
Drága ország: 8,5 százalékos volt a januári pénzromlás.
Ezt tartalmazza a stratégiai beruházásokat ösztönző gazdaságélénkítő csomag
A nagy- és kisvállalatoknak is kedvezményeket ígérnek.
Barkácsbolt-tulajdonosok vásárolják meg a Carrefour romániai hálózatát
Kivonul Romániából a Carrefour, a kiskereskedelmi hálózatát a Pavăl Holding veszi át.
Nyárig kaptak haladékot a PFA-k az online számlázásra való áttérésre
A vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek szól a kedvezmény.