Júliustól emelkedhet a lakossági gáz ára

Júliustól 6-7 százalékkal drágulhat a lakossági gáz ára – jelentette ki Nicolae Havrilet, a román energiaár-szabályozó hatóság elnöke.

A tisztviselő egy konferencián emlékeztetett, hogy a lakossági gáz árát szabályozó hatályos kormányhatározat június végén lejár, így a kormánynak július elsejétől újabbat kell kibocsátania. Ennek a határozatnak tartalmaznia kell egy új liberalizálási ütemtervet is, miután a kormány a korábbi alkalmazását elhalasztotta, és a háztartási fogyasztók esetében két évvel meghosszabbította a határidőt, 2021. július elsejéig.

Havrilet utalt arra, hogy a hatóságoknak erről tárgyalniuk kell a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság képviselőivel. Románia február elején egyebek mellett a lakossági gázár növekedési üteme miatt nem állapodott meg az IMF által irányított nemzetközi hitelezői küldöttséggel. Ez volt sorozatban a második olyan felülvizsgálati látogatás, amelyen Bukarest és az IMF nem tudott közös nevezőre jutni.

Jelenleg 53,3 lej megawattóránként a gázenergia szabályozott ára. Havrilet szerint a régi ütemterv szerint az árnak megawattóránként 119 lejre kellett volna emelkednie 2018-ig. Az új ütemtervben azonban azt akarják, hogy a felső határ ne haladja meg a megawattóránkénti 90 lejt, mert a szabad piacon ennyibe kerül a gáz, és nem akarják, hogy a szabályozott gáz ára a szabadpiaci fölé emelkedjen.

Románia az ipari fogyasztók számára tavaly év végén liberalizálta a gáz árát.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Horribilis szintet ért el az üzemanyag ára, az állam egyre nagyobb hasznot fölöz le
Egy teli tank árának 56 százaléka megy az államkasszába.
Az Európai Unió tagállamai közül nálunk a legmagasabb az infláció
Drága ország: 8,5 százalékos volt a januári pénzromlás.
Ezt tartalmazza a stratégiai beruházásokat ösztönző gazdaságélénkítő csomag
A nagy- és kisvállalatoknak is kedvezményeket ígérnek.
Barkácsbolt-tulajdonosok vásárolják meg a Carrefour romániai hálózatát
Kivonul Romániából a Carrefour, a kiskereskedelmi hálózatát a Pavăl Holding veszi át.
Nyárig kaptak haladékot a PFA-k az online számlázásra való áttérésre
A vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek szól a kedvezmény.