Fel kell tüntetni a bankautomatákon a kezelési költséget

Kedden lép hatályba a fogyasztóvédelmi hatóság rendelete, amely előírja a bankoknak, hogy a bankautomaták (ATM) képernyőin feltűntessék az ügyfél által igényelt tranzakció költségeit.

A rendelet értelmében az ügyfélnek még a művelet elvégzése előtt egyértelmű tájékoztatást kell kapnia az ATM képernyőjén arról, hogy az általa igényelt készpénzfelvételért, átutalásért, számlafizetésért, vagy bármilyen más banki szolgáltatásért mekkora díjat számol fel a bank, hogy az információ ismeretében lehetősége legyen visszakozni. A fogyasztóvédelmi hatóság tavaly ősszel elfogadott rendelete az eredetileg közvitára bocsátott változatnál lényegesen kevesebb terhet ró a pénzintézetekre. A bankszövetség elérte, hogy a kezelési költséget a bankok százalékban adhassák meg, ne kelljen kiírniuk a pontos pénzösszeget, csak annak minimális szintjét (van bank, amelyik kiírja a pontos összeget is).

A fogyasztóvédelem eredetileg arra kötelezte volna a bankokat, hogy a konkurens pénzintézetek által kibocsátott kártyák esetében is feltűntessék a kártyahasználat – olykor jelentős eltéréseket mutató – költségeit, de a rendelet végleges szövege ezt már nem írja elő. A más bank által kiadott kártya tulajdonosát az ATM-nek csak arra kell figyelmeztetnie, hogy nem saját bankja hálózatát használja, ezért számláját a két pénzintézet közötti megállapodás alapján fogják tranzakciós költségekkel terhelni.

Hasonlóképpen a bankok nyomására szabtak meg a rendeletben a tervezett kettő helyett négy hónapos hatályba lépési határidőt. A Digi 24 hírtelevízió azonban a napokban arról számolt be, hogy a négy hónap is kevés volt: a román piacon jelen lévő 40 bank közül csak egy vezette be a rendelet által előírt tájékoztatást bankautomatáin. A hírforrás megjegyzi, hogy a bankok 10 ezer lejes bírságot kockáztatnak, ha nem tesznek eleget a fogyasztóvédelmi előírásnak. Eddig 46 millió bankkártyát bocsátottak ki a pénzintézetek, ezek közül 11 milliót használnak az ügyfelek.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Horribilis szintet ért el az üzemanyag ára, az állam egyre nagyobb hasznot fölöz le
Egy teli tank árának 56 százaléka megy az államkasszába.
Az Európai Unió tagállamai közül nálunk a legmagasabb az infláció
Drága ország: 8,5 százalékos volt a januári pénzromlás.
Ezt tartalmazza a stratégiai beruházásokat ösztönző gazdaságélénkítő csomag
A nagy- és kisvállalatoknak is kedvezményeket ígérnek.
Barkácsbolt-tulajdonosok vásárolják meg a Carrefour romániai hálózatát
Kivonul Romániából a Carrefour, a kiskereskedelmi hálózatát a Pavăl Holding veszi át.
Nyárig kaptak haladékot a PFA-k az online számlázásra való áttérésre
A vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek szól a kedvezmény.