Bojkottálják a Heineken termékeit

Először bocsátott ki hivatalos álláspontot a „csíki sörök csatájának” témájában a Heineken Románia.

A székelyföldi sajtóhoz – román és magyar nyelven – eljuttatott közleményében nemcsak elismeri Székelyföld létét, hanem tiszteletéről biztosítják a vidék lakóit. Mint ismeretes, a Krónika napilap birtokába jutott periratban a multinacionális vállalkozás jogi képviselője az „úgynevezett Székelyföld („aşa zisul Ţinut Secuiesc”) szófordulattal illette azt a tájegységet, amelyben két sörgyárral is rendelkezik. Tette ezt abbeli igyekezetében, hogy elhelyeztesse Marosvásárhelyről azt a pert, amelyet a Csíki Sör nevű csíkszentsimoni manufaktúra ellen indított a Heineken a „csíki sör”névhasználat állítólagos elsajátításáért. A perirat szövegének nyilvánosságra kerülésének napján már olyan csoport is megalakult a Facebook közösségi oldalon, amely a Heineken termékeinek bojkottjára szólított fel, s már több mint 7000-en csatlakoztak a kezdeményezéshez a közösségi oldalon.

A közlemény a társaság „védjegysértéssel kapcsolatos álláspontját” taglalja. Kifejti: a Heineken Románia, „a Ciuc® sör gyártója” védjegysértés miatt nyújtott be panaszt a bírósághoz egy helyi gyártó ellen, „aki saját termékét magyarra fordított Ciuc néven forgalmazza”. A továbbiakban a közlemény szerint „több mint negyven éve, hogy a csíkszeredai sörgyárunk aktív részese a helyi közösségnek, támogatja azt és tiszteletben tartja hagyományait és kulturális örökségét. Jelenleg több mint négyszáz Székelyföldön élő alkalmazottunk dolgozik a csíkszeredai és marosvásárhelyi sörgyárunkban, melyek a helyi fogyasztók körében kedvelt sörfajtákat gyártanak. (…) A Csíki Sör ellen indított jogi eljárás célja kizárólag az, hogy védje a Ciuc® sör védjegyét és annak fogyasztóit – akik az elmúlt negyven év során szoros kapcsolatba kerültek a Ciuc® márkával”.

Az állásfoglalás román nyelvű változatában a Heineken szintén a Székelyföld („Ţinutul Secuiesc”) kifejezést használja.

A rovatból ajánljuk:

Horribilis szintet ért el az üzemanyag ára, az állam egyre nagyobb hasznot fölöz le
Egy teli tank árának 56 százaléka megy az államkasszába.
Az Európai Unió tagállamai közül nálunk a legmagasabb az infláció
Drága ország: 8,5 százalékos volt a januári pénzromlás.
Ezt tartalmazza a stratégiai beruházásokat ösztönző gazdaságélénkítő csomag
A nagy- és kisvállalatoknak is kedvezményeket ígérnek.
Barkácsbolt-tulajdonosok vásárolják meg a Carrefour romániai hálózatát
Kivonul Romániából a Carrefour, a kiskereskedelmi hálózatát a Pavăl Holding veszi át.
Nyárig kaptak haladékot a PFA-k az online számlázásra való áttérésre
A vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek szól a kedvezmény.