Bezárta kapuit a Tavaszi Vásár

A magyarországi fürdők és üdülőközpontok képviselői szerint érdemes részt venni az aradi szakkiállításon.

Talán a vártnál is nagyobb érdeklődés kísérte az idei Tavaszi Vásárt, amit csütörtöktől vasárnap délutánig szervezett meg az Expo kiállítási központban az Arad Megyei Kereskedelmi, Ipar- és Agrárkamara. Már hagyomány, hogy a turisztikai irodák, szállodák és üdülőközpontok kínálata mellett bútor- és virágkiállítást is tartanak a rendezvény keretében, de ebben az évben újdonságként a végkiárusításokat is bevették a programba a szervezők; az érdeklődők különböző árukészletek között válogathattak a rendezvény négy napja alatt. Bár túlnyomó részt a virágárusok és kertészeti eszközöket forgalmazók foglalták el a kiállítási felületet (két pavilont plusz a csarnokok előtti parkolókat), turisztikai irodák is szép számban kínáltak hazai és külföldi nyaralásokat, akciós csomagokat. Magyarországról a mórahalmi Erzsébet Gyógyfürdő és a gyomaendrődi Liget Fürdő képviselőivel volt alkalmunk beszélgeti, mindkét fürdőközpont illetékesei azt mondták, hogy megérte részt venni az aradi vásáron, hiszen belépőket, többéjszakás csomagokat értékesítettek, és sok konkrét kérdésre adhattak választ az érdeklődőknek. 

 

A rovatból ajánljuk:

Horribilis szintet ért el az üzemanyag ára, az állam egyre nagyobb hasznot fölöz le
Egy teli tank árának 56 százaléka megy az államkasszába.
Az Európai Unió tagállamai közül nálunk a legmagasabb az infláció
Drága ország: 8,5 százalékos volt a januári pénzromlás.
Ezt tartalmazza a stratégiai beruházásokat ösztönző gazdaságélénkítő csomag
A nagy- és kisvállalatoknak is kedvezményeket ígérnek.
Barkácsbolt-tulajdonosok vásárolják meg a Carrefour romániai hálózatát
Kivonul Romániából a Carrefour, a kiskereskedelmi hálózatát a Pavăl Holding veszi át.
Nyárig kaptak haladékot a PFA-k az online számlázásra való áttérésre
A vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek szól a kedvezmény.