A magyarországihoz hasonló vasárnapi boltzárat vezetne be két liberális honatya

Zárva tartásra kötelezné vasárnaponként és ünnepnapokon a 2500 négyzetméternél nagyobb hipermarketeket két román liberális törvényhozó, akik módosító indítványt terjesztettek be a parlamentben.

Az ellenzéki jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) két képviselője, Nini Săpunaru és Tinel Gheorghe azzal indokolták indítványukat, hogy ennek köszönhetően fellendülhetne a hagyományos kereskedelem. A romániai RFI rádió hétfői tudósítása szerint gazdasági elemzők fenntartásaikat fejezték ki a kezdeményezés sikerével kapcsolatban.

A honatyák szerint a zárva tartásra kötelezés azért is lenne hasznos, mert a vásárlók több időt töltenének a családban vasárnap, és több idejük maradna a mozgásra és egyéb szabadidős tevékenységre. A honatyák a 2009/321-es törvényt akarják módosítani úgy, hogy a kiskereskedelemben tevékenykedő, 2500 négyzetméternél nagyobb, élelmiszereket és nem élelmiszereket áruló üzletek kötelező módon zárva legyenek vasárnaponként és ünnepnapokon. A képviselők úgy vélik, hogy a kötelező zárva tartás arra kényszerítené a  vásárlókat, hogy a napi és heti vásárlást munkanapokon vagy a hétvége első felében végezzék el. Szerintük a törvénymódosításnak kedvező hatása lenne a  mezőgazdasági termelőkre, akik több árut tudnának eladni a hagyományos piacokon, és így a hazai termelők nagyobb támogatásban részesülnének, akárcsak a kis boltokat működtetők.

Constantin Rudniţchi gazdasági elemző szerint a törvénymódosítást azonnal nem lehet alkalmazni, hiszen féléves-egyéves átmeneti időszakra lenne szükség, amíg a kis boltok megerősödnek, és megfelelő alternatív kínálatot tudnak kínálni a vásárlóknak arra az esetre, ha valóban zárva tartásra kötelezik a hipermarketeket. Az elemző szerint az is gondot jelent, hogy a kistermelők közül, akik sokan a zöldségpiacokon maguk értékesítik árujukat, kevesen fizetnek adót, így előbb a román államnak kellene megoldást találnia arra, hogy növelje a piaci kereskedelemben résztvevők adófegyelmét.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Horribilis szintet ért el az üzemanyag ára, az állam egyre nagyobb hasznot fölöz le
Egy teli tank árának 56 százaléka megy az államkasszába.
Az Európai Unió tagállamai közül nálunk a legmagasabb az infláció
Drága ország: 8,5 százalékos volt a januári pénzromlás.
Ezt tartalmazza a stratégiai beruházásokat ösztönző gazdaságélénkítő csomag
A nagy- és kisvállalatoknak is kedvezményeket ígérnek.
Barkácsbolt-tulajdonosok vásárolják meg a Carrefour romániai hálózatát
Kivonul Romániából a Carrefour, a kiskereskedelmi hálózatát a Pavăl Holding veszi át.
Nyárig kaptak haladékot a PFA-k az online számlázásra való áttérésre
A vállalkozási engedéllyel rendelkező magánszemélyeknek szól a kedvezmény.