Lemondott Titus Corlăţean külügyminiszter hétfőn, miután jogvitába keveredett a Központi Választási Irodával arról, hogyan lehetne elkerülni a külföldi szavazókörökben történt fennakadások megismétlődését az lnökválasztás második fordulójában.
Az RMDSZ november 6-án, csütörtökön dönt arról, hogy az államelnök-választás második fordulójában melyik jelölt támogatását javasolja a romániai magyar közösség számára.
Jobb eredményre számított az államfőválasztáson az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP); Toró T. Tibor pártelnök és Szilágyi Zsolt alelnök, a párt államfőjelöltje bejelentette, hogy a szombati marosvásárhelyi elnökségi ülésen benyújtják lemondásukat.
Az Arad Megyei Választási Iroda hétfő reggeli végleges eredményei szerint Arad megyében 49,56 százalékos volt a részvételi arány a vasárnapi elnökválasztás első fordulójában. Az érvényes szavazatok aránya 97,94%, míg az érvényteleneké 2,05%.
A szavazatok 56,21%-os feldolgozottságánál mért eredmények szerint Victor Ponta kormányfő, a Szociáldemokrata Párt-Konezrvatív Párt- Románia Haladásáért Országos Szövetség közös jelöltje a voksok 39,57%-át kapta a vasárnapi elnökválasztás első fordulójában.