Jöhet a teljes dohányzási tilalom

Nem sérti az alaptörvényt a dohányzást korlátozó törvény, amelyet decemberben fogadott el a parlament, így nincs akadálya a jogszabály kihirdetésének és életbe léptetésének – állapította meg szerdán az alkotmánybíróság.

A törvény értelmében tilos lesz a dohányzás Romániában minden zárt közterületen, munkahelyen, vendéglátóhelyen, tömegközlekedési eszközön és zárt vagy nyitott játszótéren. A jogszabály csak a repülőterek és a büntetés-végrehajtó intézetek elkülönített légtereiben teszi lehetővé a dohányzást. A tiltás ellen vétő magánszemélyek 500 lejig, jogi személyek – például kávézók, bárok, vendéglők – 10 ezer lejig terjedő bírságot kockáztatnak.

Korábban Klaus Iohannis államelnök üdvözölte a dohányzást korlátozó, két éve halogatott jogszabály elfogadását, és közölte, hogy nem fog a kihirdetésével késlekedni. A törvény életbe lépését eddig alkotmányossági óvás késleltette, amelyet 33 szenátor írt alá. Az óvás beterjesztői azt állították, nem a dohányzás korlátozását, hanem a „zárt közterület” fogalom meghatározását kifogásolják, ami szerintük a törvény hatályát a magánszférára is kiterjeszti. A jogszabály tulajdonformától függetlenül minden „közös használatra szánt, szabadon megközelíthető, mennyezettel és legalább két oldalfallal behatárolt helyiségre” kiterjeszti a dohányzás tilalmát. A normakontrollt igénylő szenátorok szerint ez a meghatározás bármire, „akár a lakásokra" is vonatkozhat, és ilyenként sérti a magánélethez való jogot. Az alkotmányossági óvást a taláros testület szerdán egyhangúan elvetette. Az alkotmánybíróság elnöke közölte: a dohányzást korlátozó jogszabály a hivatalos közlönyben való megjelenése után 45 nappal lép majd hatályba.

Romániában a vendéglátóhelyekkel szemben eddig engedékeny volt a törvény: csak a száz négyzetméternél nagyobb szórakozóhelyek tulajdonosainak kellett külön dohányzó és nem dohányzó helyiséget kialakítaniuk. A száz négyzetméternél kisebb kávézók, bárok működtetőinek lehetőségük volt választani, hogy az egész létesítményt dohányzónak vagy nem dohányzónak nyilvánítják. Sok tulajdonos attól tartott, hogy vendégeket veszít, ha megtiltja a dohányzást, ezért a vendéglátóhelyek többségében eddig lehetett dohányozni.

MTI

A rovatból ajánljuk:

Eső után köpönyeg: a helyi adók felülvizsgálatát kezdeményezi az RMDSZ
Mint arról korábban beszámoltunk, a kormány sürgőségi rendelettel módosította helyi adók és illetékek törvényét, ami átlagosan 70-80 százalékos adóemeléshez vezetett. De a gyakorlatban például Aradon a lakóépületek éves adója több mint százszázalékkal nőtt bizonyos esetekben.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Hadat üzent a betegszabadsággal történő visszaéléseknek az egészségügyi kormányzat.
Nem csak „egyszer volt fiatal” – Elhunyt Fenyő Miklós
A magyar rock and roll korszakos személyisége távozott életének 79. évében.
Mezei nyulakat telepítettek át Arad megyéből Maros megyébe [VIDEO]
Hosszú távon az ökoszisztéma stabilitását szolgálja a populáció-szabályozás.
Sok helyen szeles, csapadékos időre lehet számítani keddig
Hétfő reggeltől kedd reggelig jelentős mennyiségű eső várható.
Nemzet Gazdásza-címmel tüntették ki Balla Géza borászt
A címet a magyar nemzet erkölcsileg feddhetetlen szakembere kaphatja, aki maradandót alkotott.