Balla Géza a Nemzet Gazdásza-címről: a ménesi borvidék díja ez [AUDIO]

Balla Géza

Balla Géza szívügye a ménesi borvidék | Fotó: Balla Géza Pincészet

Balla Géza a szőlőtermesztés és borkészítés mellett hivatásának tekinti a ménesi borvidék egykori dicsőgének visszaadását, a már-már feledésbe merült fajták megismertetését a nagyközönséggel, a minőségi borok megjelenítését az őket megillető módon.

Január derekán az Országházban adták át a Nemzet Gazdásza címet. Idén hárman vehették át az AGROTREND Csoport által alapított, harmadik alkalommal kiosztott kitüntetést, amelyet a kezdeményezők szerint

a magyar nemzet olyan erkölcsileg feddhetetlen gazdálkodó szakembere érdemli ki, aki gazdálkodásával, mezőgazdasági tevékenységével, munkáltatói viselkedésével, technológiai színvonalával, innovációival, társadalmi szerepvállalásával maradandót alkotott.

A díjazottak között volt Balla Géza, a történelmi arad-hegyaljai borvidék, Ménes Kárpát-medencei hírű szaktekintélye, akit 2018-ban a Magyar Bor Akadémia első külhoni magyarként választott az Év bortermelőjének.

Balla Géza a szőlőtermesztés és borkészítés mellett hivatásának tekinti a ménesi borvidék egykori dicsőségének visszaadását, a már-már feledésbe merült fajták megismertetését a nagyközönséggel, a minőségi borok megjelenítését az őket megillető módon. Balla Gézát a ménesi borvidéken, ópálosi pincészetében kereste fel Pataky Lehel Zsolt. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút:

   

 

Tekintse meg a képgalériát:

A rovatból ajánljuk:

Óvintézkedéseket hoztak madárinfluenza ellen a határ menti településeken
El kell különíteni a szárnyasokat, hogy ne érintkezhessenek vadmadarakkal.
Védi a törvény a kisebbségi osztályokat a beiskolázási számok megállapításakor
A román iskolákban kevesebb, de nagyobb létszámú osztályok jönnek létre.
Szörnyű megaláztatást kellett elviselniük a simonyifalvi deportáltaknak [AUDIO]
A kényszermunkára vitt 59 személy közül 13-an sosem tértek vissza.
Nukleáris medicina laboratóriummal bővül az onkológia
Az aradi daganatos betegeknek nem kell máshova utazniuk a pontos diagnózisért és kezelésért.