Aradnak köszönhetem azt, amit elértem – Harsányi Attila a Kölcsey-díjról [AUDIO]

Harsányi Attila

Harsányi Attila a Kölcsey-díjjal | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Mint arról korábban már beszámoltunk, a minap Kölcsey-díjjal tüntette ki Harsányi Attila színművészt az aradi Kölcsey Egyesület.

A díj 2003 óta íródó történetében Harsányi Attila az első magyarországi születésű, nem Aradon élő személy, aki megkapta a kitüntetést, amelyet a magyar kultúra és a magyar identitás megőrzése, ápolása, fejlesztése terén kifejtetett tevékenység elismeréseként osztanak ki évente.

A miskolci születésű Jászai-, Kaszás Attila- és Príma-díjas művész a Miskolci Nemzeti Színház társulati tagja, de 2008 óta, az alapítás évétől együttműködik az Aradi Kamaraszínházzal is.

Több korszakos produkció, monodráma fűződik a nevéhez, melyekkel számos magyarországi, romániai és nemzetközi díjat nyert a szakmai fesztiválokon.

Bevallása szerint emberileg és szakmailag is újjászületett Aradon. A Kölcsey-díj átvételekor kérdezte Harsányi Attilát az aradi magyar közösség legjelentősebb kitüntetéséről Pataky Lehel Zsolt. Hallgassa meg a Temesvári Rádió Magyar adása számára készült interjút:

   

A rovatból ajánljuk:

Fergeteges és szívbe markoló békéscsabai vendégjáték a Valahol Európában
A világháborúban otthonukat vesztett gyerekek különös közösséget alkotnak.
Ady szerelmei az Aradi Kamaraszínházban
A budapesti Sensum Arts Színház produkciója a Déryné Program révén jut el Aradra.
„Nem tudsz te semmit” – Kövér Péter el- és mellébeszélései új kötetben
A Németországban élő szerző október 28-án mutatja be legújabb könyvét Aradon.
Vígjáték és musical az Aradi Kamaraszínház műsorán
Október 26-án és 27-én várják a közönséget a Bábszínházban, illetve a nagyszínházban.
Filmtettfeszt: a Magyar Film Napjai Aradon
A filmkaraván az ország több mint 15 városában zajlik párhuzamosan.