Átadták a dél-erdélyi autópálya 22 kilométeres szakaszát

Hír beküldése

A Fehér megyei Koncát (Cunta) a Szeben megyei Szelistyével (Sălişte) összekötő új pálya két korábban megépített szakasz között teremt összeköttetést, így Dévától Nagyszebenig immár autópályán lehet megtenni a 126 kilométeres távolságot. Az átadási ceremónia után Victor Ponta kijelentette, „a következő kormány” azon dolgozik majd, hogy Erdélyt Moldvával is Havasalfölddel is autópályák kössék össze. Ennek érekében fontosnak tartotta, hogy már tavasszal elkezdődjék a Brassó–Comarnic és a Brassó–Bákó autópálya, valamint a Nagyszeben–Piteşti gyorsforgalmi út építése.

Ma kezdődik a borfesztivál

Hír beküldése

Az első este a hegyaljai és külföldi borokon kívül román könnyűzenei előadók fokozzák a hangulatot, háromnegyed tztől pedig óriáskivetítőn követhető a román futballválogatott Észak-Írország elleni bukaresti Európa-bajnoki selejtezője.

A borfesztivál november 16-ig tart, utána kezdődik a hónapos karácsonyi vásár, amely majd január 15-én ér véget.

Új alprefektusa van Aradnak

Hír beküldése

Arad megye új alprefektusa csütörtök délelőtt letette a hivatali esküt a kormánybiztosi hivatal vezetősége, illetve más meghívottak, köztük a belügyminisztérium prefektusi főosztályának vezérigazgatója, Constantin Mihart jelenlétében.

Sajtóhírek szerint – bár elméletileg a köztisztviselői funkció pártfüggetlen – Stoian menesztése összefüggésben van a kormányzó Szociáldemokrata Párt gyenge aradi szereplésével az elnökválasztás első fordulójában.

Változás – Művészeti és műépítészeti kiállítás és verseny

Hír beküldése

A FestiDart rendezvénysorozat keretében a festészet, grafika és karikatúra, szobrászat, formatervező, műépítészet, valamint kombinált technikával készült művészeti alkotás kategóriában várnak pályamunkákat. Egy jelentkező több kategóriában is pályázhat, az alkotásokat csak kiállítható formában fogadják el. Minden esetben kérik mellékelni az pályázó nevét, a mű címét, és az alkotás elkészítéséhez használt technikát. A pályamunkákat szakmai zsűri értékeli.

Márton-napi felvonulás Arad-Ségán [AUDIO, VIDEO]

<em>Hír szerkesztése</em> Márton-napi felvonulás Arad-Ségán [VIDEÓ]

A román, magyar és német tagozatok diákjai a saját kezűleg készített színes mécsesekkel, lampionokkal – hozzátartozóik kíséretében – vonultak el a Fortuna-piacig, majd onnan a ségai templomig, ahol Király Árpád marosi főesperes három nyelven üdvözölte őket.

A gyerekek versekkel és zenékkel idézték fel Márton püspök történetét, a plébános pedig azzal bocsátotta útjára a híveket, hogy Márton példáját követve szeretetben éljenek.

Játszóteret épített a kisiskolásoknak Erdély legösszetartóbb osztálya [AUDIÓ]

Hír beküldése

A középiskolások a szivárvány színeire festették a hátsó betonkerítés egy részét és a gumiabroncsokat, illetve játszóteret rendeztek be a kicsiknek, ahol szünetekben szórakozhatnak.

Egy libikókát és egy csúszdát is vásároltak abból a pénzből, amit a sütivásárból és az aprópénzgyűjtésből kaptak.

Rudolf Ágnes tanárnő osztálya a múlt tanévben elnyerte az Erdély legösszetartóbb osztálya címet, és idén is megpályázza ezt az algyógyi Keresztény Ifjúság Központ által meghirdetett versenyen.

Nő a felnőttkori fogyatékosok támogatása [AUDIÓ]

Hír beküldése

Az RMDSZ államtitkára rámutatott: „A kormányhatározat értelmében a súlyos fogyatékkal élő felnőtteknek több mint 15 százalékkal, a fokozott mértékű fogyatékkal élőknek pedig 16 százalékkal nő a havi juttatásuk jövedelmüktől függetlenül.”

A törvénymódosítás további hozadéka, hogy a fogyatékkal élők gondozóinak havi támogatása is nő.

Hallgassa meg Horváth Levente nyilatkozatát!

Elnökválasztás 2014: Hazaküldik az egyetemistákat szavazni

Hír beküldése

Az Agerpres hírügynökség által ismertetett Curs-Avangarde közvélemény-kutató által a román közszolgálati televízió megrendelésére készített felmérés szerint Ponta a szavazatok 54 százalékát szerzi meg, míg Klaus Iohannis, Nagyszeben polgármestere, az ellenzéki Keresztény-liberális Szövetség (ACL) jelöltje a voksok 46 százalékát. A november 7–9. között készült felmérésen a megkérdezettek 57 százaléka nyilatkozott úgy, hogy biztos elmegy szavazni. A közvélemény-kutatás kétezer személy megkérdezésével készült és 2,2 százalékos a hibahatár.

Lemondott a külügyminiszter – Meleşcanu az utódja [FRISSÍTETT]

<em>Hír szerkesztése</em> Lemondott a külügyminiszter – Meleşcanu az utódja [FRISSÍTETT]

A november 2-i első fordulóban sorok alakultak ki a külföldön berendezett román szavazóköröknél és sok román állampolgárnak nem sikerült leadnia voksát. A romániai és külföldi tiltakozási hullám nyomán a bukaresti külügyminisztérium a külföldi szavazókörök személyzetének kiegészítéséről, további szavazófülkék felszereléséről és a bürokrácia egyszerűsítéséről döntött, de nem volt hajlandó növelni a szavazókörök számát, annak ellenére, hogy a BEC szerint ennek nincs jogi akadálya.