Megoperálták Buzánszky Jenőt

<em>Hír szerkesztése</em> Megoperálták Buzánszky Jenőt

Kórházba került és már meg is operálták Buzánszky Jenőt, az Aranycsapat legendás labdarúgóját. A fourfourtwo.hu magazin honlapjának a 60 éve világbajnoki ezüstérmet nyert magyar válogatott egyetlen élő futballistájának fia úgy nyilatkozott, hogy édesapja az esztergomi kórházban fontos operáción esett át, és a sikeres műtét után az intenzív osztályon ápolják. A 89 éves Buzánszky Jenő a Nemzet Sportolója és novemberben beválasztották a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületébe.

Az SZKT megerősítette az RMDSZ kilépését a kormányból

Hír beküldése

Kelemen Hunor szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) hűnek kell maradnia azokhoz az alapértékekhez, amelyeket 25 éve képvisel, de ugyanakkor újra kell terveznie a politikáját. Az RMDSZ elnöke a kormányból való kilépés mellett érvelt a szövetség kisparlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén. Elmondta, az államfőválasztás után készített közvélemény-kutatás azt jelezte, drámaian csökkent azoknak az erdélyi magyaroknak a száma, akik értelmesnek látták a kormányzás folytatását.

Húszéves együttműködését ünnepelte Arad és Gyula [AUDIÓ]

Hír beküldése

1994. december 8-án írták alá Arad és Gyula testvérvárosi együttműködését, és ennek majdnem napra pontos huszadik évfordulóján, idén december 12-én szándéknyilatkozatban erősítették meg a kapcsolat szorosabbá fűzését. A dokumentumot Gheorghe Falcă aradi és Görgényi Ernő gyulai polgármester írta alá pénteken az aradi városházán, többek között Mile Lajos kolozsvári magyar és Florin Vasiloni gyulai román főkonzul, és más meghívottak jelenlétében.

Választási reformot javasol Ponta

<em>Hír szerkesztése</em> Választási reformot javasol Ponta

Választási reform, alkotmánymódosítás szerepel egyebek között a Victor Ponta miniszterelnök vezette bukaresti kormány 2015–16-os időszakra kidolgozott cselekvési tervében, amelyet pénteken ismertettek a koalíciós pártok vezetői. A novemberi államfőválasztáson alulmaradt Ponta a kormány szerkezetének átalakítására és egy újabb bizalmi szavazásra készül, miután a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) bejelentette, hogy kilép a kormányból.

Sürgősségi fogászat a megyei kórházban

<em>Hír szerkesztése</em> Sürgősségi fogászat a megyei kórházban

Az Andrényi utcai bejárat felől megközelíthető, a kórház földszintjén található rendelő éjjel és hétvégéken is várja a pácienseket. Teodora Olariu kórházigazgató szerint hiánypótló a fogászat, mert eddig a városban csak a magánrendelők némelyikében volt sürgősségi ellátás pénzért, a kórházi sürgősségi viszont szerződésben áll az egészségbiztosító pénztárral, így a biztosítottaknak nem kell fizetniük. Nemcsak egyszerűfogászati beavatkozások, hanem műtétek és röntgenvizsgálat is elvégezhető a megyei tanács költségvetéséből 200 ezer lejjel finanszírozott sürgősségin.

Duplaévkönyvet mutatott be a Kölcsey Egyesület [AUDIÓ]

Hír beküldése

A nagy múltú szervezet a magyar közművelődés pártolója és teremtője a 13 vértanú városában, a lap- és könyvkiadástól kezdve a képzőművészeti tárlatok szervezésén át a diákszínpad működtetéséig sokrétű a tevékenysége. Az elmúlt két évet kötetbe sűrítve kapja meg az olvasó – majd januárban, mert technikai okok miatt a tegnap esti bemutatón csak néhány példány járhatott körbe, a többi jövő január 22-re, a Magyar Kultúra Napjára kerül ki a nyomdából. Részletek Pataky Lehel Zsoltnaka Temesvári Rádió kulturális műsora számára készült összeállításából derülnek ki.

Tiltakozik a MIÉRT a magas biztosítási díjak miatt

Hír beküldése

Figyelemfelkeltő kampányt indít a Magyar Ifjúsági Értekezlet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás 30 éven aluliakat – a MIÉRT szerint – hátrányosan érintő díjmeghatározása ellen. A „Gyorshajtásért büntess, ne a korom miatt!” szlogenű tiltakozás kezdeményezői szerint diszkrimináció az, hogy a 30 éven aluli gépjármű-tulajdonosok számára indokolatlanul magas az éves biztosítási díj, merthogy – állítólag – ez a korosztály magasabb kockázati kategóriába tartozik. Átlagosan 30 százalékkal nőttek a biztosítási díjak, de a fiatalok esetében ez akár 50 százalék is lehet.