Emlékezés Tóth Sándorra

December 23-án, kedden 12 órakor emlékeznek meg az 1989-es romániai forradalom egyetlen magyarországi mártírjáról, a hódmezővásárhelyi Tóth Sándor kamionsofőrről, aki adományokat hozott Romániában 25 évvel ezelőtt, és az aradi várhídon halálos lövés érte. A megemlékezés helyszíne a róla elnevezett sétányon álló Tóth Sándor-kopjafa.

Járható az autópálya Nagylak és Pécska között [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> Járható az autópálya Nagylak és Pécska között [AUDIÓ]

A magyar–román határtól nem egészen Aradig autópályán lehet már haladni. Igaz, sok a forgalom- és sebességkorlátozás – helyenként csak 100 km-es óránkénti a megengedett maximális sebesség, továbbá az Arad–Nagylak irányba csak a 7,5 tonnánál kisebb súlyú járművek használhatják –, mert a munkálatokat még nem fejezték be teljesen, de az út járható. Pataky Lehel Zsolt a Temesvári Rádiónak készített tudósítást erről.

Kigyulladt a Galleria pláza – hétfőig szünetel az okmányiroda

Hír beküldése

Rövid időn belül kétszer is riasztották a tűzoltókat az aradi Galleria bevásárlóközponthoz. Reggel korán a plázában keletkezett tűz, vélhetően amiatt, hogy egy csúszda rögzítéséhez hegesztették az állványt, és a keletkező szikrák okoztak tüzet, délelőtt pedig az épület teteje gyulladt ki. George Pleşca százados, az Arad Megyei Sürgősségi Helyzetek Felügyelőségének sajtószóvivője érdeklődésünkre azt mondta, hogy vélhetően a a felső szintet található étkezdék elektromos berendezéseiben keletkezhetett rövidzárlat, és az okozta a tüzet.

Balesetezett a polgármester

Hír beküldése

Közúti balesetbe keveredett Gheorghe Falcă aradi polgármester a csütörtök délutáni órákban az Aurel Valicu úton, a megyeszékhelyről kifelé vezető irányban, a Fortuna piac környékén. Szemtanúk szerint az elöljárók ki akart kerülni egy óvatlanul manőverező személygépkocsit, és hogy az ütközést elkerülje, elrántotta a volánt, de eközben nekiment a vele párhuzamos sávban haladó taxinak, amelyiket letaszította az útról, majdnem a villamossínekre. Személyi sérülés nem történt, de mindhárom gépkocsi megsérült, a polgármester Volkswagen Tiguanjának például a hátsó kereke kitörött.

A nemzeti összefogást sürgették a temesvári forradalom jubileumán [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> A nemzeti összefogást sürgették temesvári forradalom jubileumán [AUDIÓ]

Áder János magyar köztársasági elnök és Tőkés László, a temesvári népfelkelés kirobbantásában meghatározó szerepet játszó lelkész a román–magyar összefogásnak és a nemzeti szolidaritásnak a fontosságát hangsúlyozta Temesváron az 1989-es népfelkelésre emlékező jubileumi gálaesten tartott ünnepi beszédében. A kommunista rendszert megdöntő forradalom kitörésének 25. évfordulójára többnapos rendezvénysorozatot szervezett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Pataky Lehel Zsolt a szerdai eseményeket foglalja össze a Bukaresti Rádió magyar adásában. Hallgassa meg!

A magyar kézilabdázók eltiltását kéri egy román törvényhozó

Hír beküldése

Bogdan Diaconu azt kifogásolja a ziare.com portál által idézett levelében, hogy a debreceni Főnix arénában a hazai kemény mag a román nemzeti himnusz felhangzásakor hátat fordított a küzdőtérnek, miközben középső ujját mutatta, a találkozó közben pedig többször azt skandálta, hogy „cigányok, cigányok” – írja a nol.hu.

Év végi mérleget vont a kereskedelmi kamara

Hír beküldése

Gheorghe Seculici elnök és Adrian S. Negrău igazgató szerint ez az év a konszolidáció éve volt, és sikerült minden téren a kamarai tagok rendelkezésére állni, vagyis olyan tevékenységeket és szolgáltatásokat újraindítani, amelyeket kénytelenek voltak szüneteltetni a kapacitás hiányában. A pozitívumok sorában emelték ki a tagság létszámának növekedését, jelenleg ugyanis 300 feletti a tagok száma.