Nem csak Zala György a kapocs Lendva és Arad között [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> Nem csak Zala György a kapocs Lendva és Arad között [AUDIÓ]

A 13 vértanú emlékművének, a Szabadság-szobornak az alkotója köti össze a két települést: Zala György a muravidéki városban született, monumentális alkotása pedig a partiumi városban áll – tíz éve ismét köztéren. De a Lendva és Arad magyar elöljárói, Horváth Ferenc, illetve Bognár Levente alpolgármesterek nemcsak a magyar–magyar együttműködésre fektetni a hangsúlyt, hanem az önkormányzatok és különböző intézmények szintjére is kiterjesztenék azt. Erről pénteken egyeztettek Aradon.

Szilágyi Zsolt az EMNP új elnöke

<em>Hír szerkesztése</em> Szilágyi Zsolt az EMNP új elnöke

A területi szervezetek korábban öt politikust – köztük Szilágyi Zsoltot és a novemberi államfőválasztás után lemondott Toró T. Tibor eddigi elnököt – jelölték a párt élére. A távozó elnök köszöntő beszédében azt mondta: Szilágyi Zsolt lehet az az integráló személy, aki új hitet és lendületet adhat az EMNP-nek a további építkezéshez, és a 2016-os választásokon való jó szerepléshez.

Megalakulása 25. évfordulóját ünnepelte az RMDSZ [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> Megalakulása 25. évfordulóját ünnepelte az RMDSZ [AUDIÓ]

A szövetség volt és jelenlegi vezetői azt hangsúlyozták a rendezvényen, hogy a romániai magyarságnak ma már van mit veszítenie. A magyar kormány üzenetét közvetítő Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kijelentette: nem engedhető meg, hogy az RMDSZ ne játsszon fontos szerepet a bukaresti törvényhozásban. Semjén köszönetet mondott azért, hogy az RMDSZ kiállt az etnikai alapon szerveződő pártok gondolata mellett. Úgy vélte, csak az etnikai alapú határon túli magyar pártok biztosíthatják a nemzetrészek fennmaradását.

Partnerségre lép az EMNT és az SZNT

Hír beküldése

A cél egy integrált autonómiaképviseletet létrehozása, a két szervezet összefogása pedig egy jelzés értékű első lépés annak az „új magyar egységnek” a kialakítása felé, amely hatékonyabbá teheti az erdélyi autonómiaküzdelmet – mutatott rá Tőkés László. Hozzátette: még tárgyalnak a részletekről, milyen formát adjanak a közös munkának, de elvi egyezség született arról is, hogy az EMNT és SZNT közös küldöttgyűlést rendez az év folyamán.

Viharkárok – szombaton is akadozott az áramellátás

<em>Hír szerkesztése</em> Viharkárok – szombaton is akadozott az áramellátás

Megyeszerte fákat döntött az útra – Nagylak és Arad, Tornya és Arad, Németság, Honctő, Borosjenő és Fenlak környékén –, míg a megyeszékhelyen kerítésekre, garázsokra, parkoló autókra estek a fák, leszakított ágak. Aradon egy utolsó emeleti tömbházlakás erkélyének a tetejét és megbontotta a szél, a födémet a tűzoltóknak kellett eltávolítaniuk, mert fennállt a veszély, hogy a járókelőkre esik – magyarázta George Pleşca századi, a sürgősségi helyzetek felügyelőségének sajtószóvivője.

Tisztújítástól a választási rendszeren át a Nagy Zsolt-ügyig [AUDIÓ]

<em>Hír szerkesztése</em> Tisztújítástól a választási rendszeren át a Nagy Zsolt-ügyig [AUDIÓ]

Lesz-e kihívója Kelemen Hunor jelenlegi elnöknek az RMDSZ áprilisi tisztújító kongresszusán? Melyek az előnyei a szövetség által javasolt választási rendszernek? Elképzelhető-e egy erdélyi magyar–magyar összefogás? Hogyan vélekedik az RMDSZ Nagy Zsolt volt miniszter elítéléséről? Kovács Péterrel, az RMDSZ főtitkárával – aki pénteken az Arad Megyei Küldöttek Tanácsának ülésén vett részt – Pataky Lehel Zsolt bezsélgetett. Hallgassa meg a Temesvári Rádió számára készült interjút!