Miklós Edit tizenharmadik, Maze győzött lesiklásban

<em>Hír szerkesztése</em> Miklós Edit tizenharmadik, Maze győzött lesiklásban

A csíkszeredai születésű Miklós – aki január 24-én a magyar alpesi sízés történetének legjobb helyezését elérve harmadik lett St. Moritzban, világkupa-versenyen – a 39 fős mezőnyben ötödikként rajtolt. A pálya elején viszonylag gyorsan siklott, de később egyszer-kétszer nagyot kellett fékeznie, amitől kissé lelassult. A célba érkezéskor nem volt elégedett. Idejével akkor a harmadik helyen állt, később, az esélyesek lesiklását követően a 13. helyre csúszott vissza.

Közvitát tartanak a költségvetésről

<em>Hír szerkesztése</em> Közvitát tartanak a költségvetésről

Február 9-én, hétfőn 15 órától az aradi városházán közvitát rendeznek a 2015-ös helyi költségvetés tervezetéről. A megbeszélésen bárki részt vehet. Mint megírtuk, az idei büdzsét február 12-ig bocsátották közvitára, addig lehet hozzászólásokat, javaslatokat tenni, de ezt hétfőn szóban is elmondhatják az érdeklődők. Az ez évi kiadás–bevétel mérleget 572,17 millió lejben állapították meg.

Levelet küldött támogatóinak Nagy Zsolt a börtönből

Hír beküldése

A Facebook-on szerveződött „Veled vagyunk Zsolt!” csoport tagjainak küldött kézzel írott levélben mondott köszönetet a biztatásért és a bátorító szavakért Nagy Zsolt volt távközlési miniszter, akit januárban négy év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek a 2005 – 2006-os stratégiai privatizációk ügyében. A volt RMDSZ-es politikus és a szövetségi vezetői is állítják, hogy nem történt bűncselekmény, hanem mondvacsinált vádak alapján ítélték el.

Íme, a levél, amit a Facebook-on tettek közzé:

Elhalasztotta az autonómiapárti határozatok megvitatását az ET bizottsága

<em>Hír szerkesztése</em> Elhalasztotta az autonómiapárti határozatok megvitatását az ET bizottsága

Márciusra halasztotta a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatainak a megvitatását az Európa Tanács (ET) Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának a monitoring bizottsága, mely a portugáliai Matosinhosban ülésezett pénteken. Magyar Anna, a Csongrád megyei közgyűlés fideszes alelnöke, a bizottság magyarországi tagja az MTI-nek elmondta, a bizottság elnöke azt követően napolta el a kérdés megvitatását, hogy megállapította, nincsenek jelen a tanácskozáson a Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa romániai delegációjának a magyar tagjai.

Török fogtak Nagylakon

<em>Hír szerkesztése</em> Kémkedéssel gyanúsított török rendőröket fogtak el Nagylakon

A két rendőrt azzal gyanúsítják, hogy mikrofonokat szereltek a tavaly államfővé választott Recep Tayyip Erdogan volt miniszterelnök irodájába, és ezzel olyan, Törökországban állítólag kémkedésnek minősülő bűncselekményeket követtek el, mint a levéltitok megsértése, és illegális lehallgatás.

Táncjáték az aradi vértanúk emlékére – ősbemutató Békéscsabán

<em>Hír szerkesztése</em> Táncjáték az aradi vértanúk emlékére – ősbemutató Békéscsabán

Ez az első alkalom, hogy az 1849. október 6-án Aradon kivégzett forradalmár honvédtábornokok emlékére egész estés, élőzenével kísért táncjátékot készítenek. A koprodukció a békéscsabai Tabán Néptánc Egyesület és az Aradi Kamaraszínház munkája, ksér a szabadkai Juhász zenekar. Az előadás rendező-koreográfusa Farkas Tamás Örökös Aranysarkantyús táncos, a Népművészet Ifjú Mestere, társrendező Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház Igazgatója.

Borsos bírságok a közúti szabályozásban

<em>Hír szerkesztése</em> Tízszeres bírságok a közúti szabályozásban

A biztonsági öv használatának elmulasztása, vagy a vezetés közbeni telefonálás ezután 1600 bírságot von maga után, tízszer nagyobbat, mint eddig. Ha a megengedett sebességet 51–60 km/h-val lépi túl a sofőr, 9–20 büntetőpontot és 720–1600 lej bírságot kaphat, sőt 90 napra a jogosítványát is felfüggesztik. Ha több mint 60-nal lépi túl a megengedett sebességet, 21–50 pont és 1680–4000 lej a kiszabható büntetés (s fél évre – 180 napra – „ugrik” a jogsi).

Daiconi-borok kóstolója

Február 12-én, csütörtökön, 19 órától a ménesi Daiconi-pince kóstoltatja borait az aradi Tulipán Könyvesboltban és Borozóban. Meghívottak: Kardos Klára borász és Roberto Cerantola tulajdonos! A rendezvény román nyelvű. Belépő 50 lej, részvétel csak előzetes regisztráció alapján (e-mail: schmak@araditulipan.eu, telefon: 0722/242-877).

Aradi képzőművészek csoportos kiállítása Budapesten

<em>Hír szerkesztése</em> Aradi képzőművészek csoportos kiállítása Budapesten

Erre a bemutatkozásra annak a cserekiállításnak a kapcsán került sor, hogy az ottani galériavezető László Dániel festőművésznek tavaly június végén Aradon volt nagysikerű kiállításra. A jelenlegi csoportos tárlaton a Képzőművészek Romániai Szövetsége aradi tagozatának 23 művésze állított ki 52 alkotást, melyek között változatos technikával készült festményeket, szobrokat és grafikákat láthat a budapesti közönség.