Helyi igényeknek megfelelő költségvetési támogatást! [AUDIÓ]

A tavaly decemberben elfogadott költségvetési törvény kitételeinek megfelelően az idei évben több újítást vezetnek be a helyi költségvetéssel kapcsolatosan.

Felső határokat szabtak meg a büdzsékben, s ezek függvényében egészítik ki azokat a központi költségvetésből. Az új rendszer több települést is hátrányosan érint, így az RMDSZ képviselőházi frakciója február 2-i ülésén arról döntött, hogy javaslatot készít a méltányos finanszírozás biztosítása érdekében.

„Szerintünk a helyi költségvetéseket két fejezetre kell osztani: az önkormányzat működéséhez szükséges pénzösszegre, valamint a fejlesztésre szánt költségvetési tételekre. Minden önkormányzatnak joga van egy működési költségvetéshez, amennyiben ezt nem tudja megtermelni, akkor az országos költségvetésből kell biztosítani azt” – ismertette Erdei-Doloczki István. A képviselő elmondta: kezdeményezni fogják egy olyan módszer bevezetését, amely különbséget tesz az önkormányzatokat, ezáltal gondoskodva arról, hogy a települések saját jellegzetességeiknek és igényeiknek megfelelő támogatásban részesüljenek. Ez a módszer számos infrastrukturális, környezeti, lakossági tényezőt venne figyelembe.

Az RMDSZ képviselőházi frakciója konkrét javaslatokat kér majd az önkormányzatok képviselőitől.

Pataky Lehel Zsolt Kovács Imrét, a Kispereget is magába foglaló Nagypereg község polgármesterét kérdezte, miként érinti az Arad megyei határ menti településeket a változás. Hallgassa meg a Temesvári Rádióban elhangzó nyilatkozatot!

A rovatból ajánljuk:

„A közösség mindig is ragaszkodott Fábián Gábor emlékéhez” – Felállítják a templomépítő főgondnok eredeti szobrát [AUDIO]
Adománygyűjtést hirdetett az eredeti Fábián Gábor-szobor újraállítására az Arad-belvárosi Református Egyházközség. A szoboravatóra a felújított templom újraszentelésével együtt a Magyar Szórvány Napján kerül sor.
Magyar közösségi programokat szervez és támogat a Délibáb Egyesület
A magyar kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával.
Az október 6-i és a nemzeti gyásznappal kapcsolatos megemlékezések programja
A magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának 177. évfordulója.
Megáldották a felújított ágyai kápolnát, könyvet mutattak be az egykori főhercegi uradalomról
A vadászbalesetben elhunyt Habsburg–Lotaringiai László főherceg emléke ma is él.