Beköszöntött a tél Aradra, csúszósak az utak

Éjjel kezdték a műszakot a hókotrók | A városháza által közreadott felvétel

A megyeszékhelyen éjjel három órától vetették üzembe a hókotrókat, összesen nyolc jármű kezdte el takarítani a főbb útvonalakat, és 30 munkás is dolgozott azon, hogy járhatók legyednek az utak.

A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint reggel 6 órától további négy hókotrót és 35 munkást vezényeltek terepre. A havazás reggel 9 órakor sem állt el, úgyhogy az utak továbbra is hókásásak vagy latyakosak, a gépjárművezetők fokozott figyelemmel közlekedjenek, mert megnőtt a csúszásveszély.

Ökotó és park épül Pécskán, ahol a termálstrand tervét is napirenden tartják

Az Ökotó látványterve | Forrás: Antal Péter Facebook-oldala

Pécska idegenforgalmi potenciálja a város alatt lévő termálvízkészletben rejlik Antal Péter polgármester szerint. Ennek kiaknázására több terv is született már, de a közelmúltig egyet sem tudtak megvalósítani, mert az altalajkincsek kiaknázását a bukaresti központi hatóságok nem engedték ki a kezükből. Az elmúlt években azonban „megnyíltak a csapok”, pályázatot nyertek a termálvizes távfűtési rendszer kialakítására, amit hamarosan be is fejeznek.

Ezen a héten zord lesz az időjárás, de azután enyhébb arcát mutatja a tél

Illusztráció | Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A hétfőn közzétett prognózis szerint Erdélyben ezen a héten 0 Celsius-fok körüli nappali csúcsértékek várhatók, majd felmelegszik az idő, jövő héten már 10 fok körüli maximumokra is számítani lehet. Február 20. és 24. között éjszakánként mínusz 13 fokig csökken a hőmérséklet, majd enyhülnek az éjszakák, a jövő hét végén mínusz 2, mínusz 1 fok körüli minimumok várhatók. Február 19-ig gyenge havazásra lehet számítani, ezt követően február 27. és március 2. között várható csapadék.

Kiaknázták az olajat: nyert az UTA a Petrolul otthonában

Harrison (balról) az első gólját szerezte az UTA játékosaként | Fotó: UTA Facebook-oldal

A meccs egyetlen gólját a téli szerzemény Harrison szerezte bő negyedórával a kezdő sípszó után egy, a 16-oson belül leadott lövésből. A hazaiak Grozav révén az 50. és a 90+4. percben is szereztek egy-egy gólt, de ezeket a videóbíró les címén érvénytelenítette, így az aradiak valamelyest kiköszörülték a csorbát, a hétfői CFR elleni hazai 4–1-es vereséget.

Román–ukrán konzorcium építheti meg az Arad–Nagyvárad gyorsforgalmi út első szakaszát

A leendő gyorsforgalmú út látványterve | Forrás: Arad Megyei Tanács

Sorin Grindeanu szállításügyi miniszter pénteki Facebook-bejegyzése szerint a Precon Transilvania és az Automagistral Pivden konzorciuma áfa nélkül 2,32 milliárd lejért vállalta a 33,7 kilométer hosszú útszakasz tervezését és megépítését. A társulásnak 24 hónap áll rendelkezésére a munkálatok elvégzésére – írta az Agerpres.

Ha senki nem támadja meg a közbeszerzési eljárás eredményét, tíz nap múlva aláírják a szerződést a nyertes társulással – tette hozzá Grindeanu.

Gigaszállítmány lép az országba Nagylaknál alig egy hét múlva

A gigaszállítmány | Fotó: Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A közlemény szerint a marosnémeti (Mintiai) hőerőmű megvalósításához szükséges berendezések szállításának tervezését már több mint egy éve kezdték el a Felbermayr Transport- und Hebetechnik GmbH & Co KG német, osztrák, román és magyar szakemberei. Európa legnagyobb hőerőművéhez egy 380 tonnás generátort szállítanak, amely Amerikából érkezett hajón, majd a Dunán és a Tiszán úsztatták fel a Szeged-Tápé-réti kompkikötőig, ezt követően péntek reggel kezdi meg közel 300 kilométeres útját a célállomásig.

Ismerd meg önmagad, és tudni fogod a sorsodat

plakát

Az interaktív – de nyilvános szerepléssel nem járó – előadás segít mélyebben megérteni, mi mozgat bennünket a háttérben, hogyan alakítja múltunk a jelenünket, és miként formálhatjuk tudatosan a jövőnket.

Dr. Kádár Annamária pszichológus egy izgalmas transzgenerációs utazáson vezet, ami belső aktív munkát kíván a nézőktől. Minél jobban megismerjük önmagunkat, annál tisztábban láthatjuk, merre tart az életünk.

Mit tegyünk a megfázás ellen? Jótanács a háziorvostól

Illusztráció | Fotó: pixabay.com

Az Arad Megyei Sürgősségi Kórház tájékoztatása szerint a múlt héten (február. és 9. között) 233 személy fordult az intézményhez szezonális légzőszervi panaszokkal, akiknek a kétharmada (154) kiskorú volt. 101 főt utaltak be kórházi kezelésre, közülük 85-en voltak gyerekek és 16-an felnőttek. Influenzával csak nyolc beteget diagnosztizáltak (hét kiskorút és egy felnőttet), a többieket tüdőgyulladással, gócos tüdőgyulladással, hörgőcskegyulladással és más vírusos megbetegedéssel utalták be.

Csúszóssá váltak az utak a megye több vidékén

Hóátfúvások és jégbordák képződtek | Fotó: Arad Megyei Tanács

A megyei tanács tájékoztatása szerint bevetették a kotrógépeket és a csúszásgátló anyagot szóró járműveket az Alsóbarakony (Berechiu)–Csermő (Cermei)–Seprős (Șepreuș)–Szinte (Sintea Mare), illetve a Sistaróc (Șiștarovăț)–Temeskövesd (Cuveșdia)–Temes megye határa szakaszon.

A megye más útjain is jégréteg képződött az önkormányzat tájékoztatása szerint. Azt írták, hogy egész nap télies útviszonyokra, csúszós utakra lehet számít, ezért kérik a gépjárművezetőket, hogy fokozott figyelemmel üljenek volánhoz.