Aradiak családi tragédiája Battonyán: holtan találták a házaspárt

Battonya

Holtan találtak battonyai házukban hétfőn 8 óra körül egy férfit és egy nőt – mondta a Damjanich utcai helyszínen hétfőn kora délután Szombati Andrea rendőr alezredes, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Elmondta, hogy a rendőrség emberölés miatt rendelt el nyomozást az ügyben, vizsgálják, hogy hogyan és milyen körülmények között történt a tragédia. 

Húsvétra elkészül a Hármassziget új hídja

híd

A beruházás összértéke 17 millió lej, amiből mintegy 10 milliót a helyi infrastrukturális fejlesztéseket finanszírozó országos Anghel Saligny-programból fedeznek, a többit a megyeszékhely költségvetéséből tették hozzá. Az eredeti június végi határidő előtt, már húsvétra elkészülő új híd a korábbi pontonhidat váltja fel, amit gyakran megrongáltak a téli jégtáblák vagy az esőzések utáni áradások.

Választási kisokos: elindították a votcorect.ro platformot

elnökválasztás

A szervezet közleménye szerint a platformon a választási eljárásról és szabályokról, a külföldön történő szavazásról, a levélszavazásról vagy a mozgóurna igénylésének módjáról is vannak információk. Emellett a választási kampányok finanszírozásáról, a hivatalos kampányidőszakot megelőző periódus szabályairól, a jelölteket támogató aláírások gyűjtésének módjáról és a választásokkal kapcsolatos jogszabályokról is olvashatnak az érdeklődők.

Kína felemelkedése: Gazdasági csoda vagy stratégiai mesterterv?

MCC

Kína gazdasági felemelkedése és ennek kimenete hosszú évek óta a gazdaságpolitikai viták egyik fajsúlyos kérdése, de egyre gyakrabban esik szó Kínáról a közéleti, sőt a hétköznapi beszélgetéseink során is. Gyakran úgy tűnhet, hogy a véleményt formáló laikus tudni véli, melyek a kínai célok, és mely törekvések mentén szervezi kül- és gazdaságpolitikáját a kínai vezetés. Ez persze nem minden esetben állja meg a helyét.

Tetemes pénzbírságot kapott egy kisperegi családi vállalkozás környezeti veszélyeztetés miatt

hulladék

Az országos és a megyei környezetvédelmi őrök az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság ügynökeivel közösen végeztek ellenőrzést egy családi vállalkozás székhelyén. A Németpereg községhez tartozó Kisperegen tett terepszemle során több szabálytalanságot tártak fel, ami a hulladékok és veszélyes anyagok csomagolásainak tárolását illeti.

Kitoloncolták az aradi menekültközpont 11 „lakóját”

kitoloncolás

Tíz bangladesi és egy Srí Lanka-i férfit kísértek a hatóságok a kolozsvári nemzetközi repülőtérre szombaton, hogy feltegyék őket egy Ázsiába induló gépre. A 19 és 42 év közötti csoport tagjai közül négyen legális úton, munkavállalási engedéllyel érkeztek Romániába, de ők is megpróbáltak tovább állni Nyugat-Európába – írták a bevándorlásügyi hivatal közleményében.

Művészpalánták nevelésében működik együtt Arad és Békés megye

Szoborpark

A két országból összesen 90 fiatal vesz majd részt a programban, mely az Európai Unió támogatását élvezi: összesen több mint 241 ezer eurót fordítanak a művészeti együttműködésre, aminek nagy része vissza nem térítendő támogatás, az összköltségvetés nagyobb hányada (több mint 163 ezer euró) az Arad megyei önkormányzat alárendeltségében működő megyei kulturális központot illeti meg.

Román Gábor: remélem, tettem valamit Arad népszerűsítéséért [AUDIO]

Román Gábor

A munkát önkéntesen végzi, a magyar és román nyelvű internetes kiadványok fenntartási költségeit saját zsebből fedezi. Mint mondja, a lokálpatriotizmus, a város épített és szellemi öröksége iránti tisztelet, illetve a még előszeretettel emlegetett, de a valójában már Aradon is kiveszőben lévő multi-, pontosabban interkulturalizmus vezérli.

Olyan elismert aradi helytörténészek munkáit teszi közzé – nyilván a szerzők beleegyezésével –, mint Puskel Péter vagy Ujj János, de tavaly, illetve tavalyelőtt két nagyszabású fordítást is letett az asztalra: